Történelemtanítás

Egy az ellenorzo.blog.hu oldalán megjelent levél és a hozzá kapcsolódó kommentek tanúsága.

A március 9-én Így tanítunk történelmet a 21. században? címmel megjelent bejegyzés ha hangos vitát nem is váltott ki a blogolók körében, rövid időn belül mégis mintegy 141 megjegyzés érkezett a témával kapcsolatban. Ez épp elég ahhoz, hogy elemezhessük, miképp vélekedik a történelem tantárgyról a blogoló közönség.

Egy történelemtanár panasza

Az egyik legolvasottabb oktatással foglalkozó blog, az Ellenőrző blog közölte le egy történelemtanár olvasói levelét. A levelet író középiskolai tanár legnagyobb problémája a gyerekek motiválatlansága volt. Tapasztalatai szerint azonban nem egyszerű érdektelenségről van szó, hanem kifejezett lustaságról – a leírt példákban a gyerekek nem olvassák el a történelemtankönyvet, csak a kiemeléseket hajlandók megtanulni, és az órai jegyzetelés sem az erőségük.

A helyzetet elfogadni nem akaró kolléga szaktanácsadó segítségét is kérte, aki azt ajánlotta, kirakós játékokkal keltse fel a gyerekek érdeklődését. Érthető módon a levélírót ez a válasz nem elégítette ki.

Olvasói reakciók

A levél heves reakciókat váltott ki az olvasókból, akik között feltehetően csak kevés történelem szakos tanár bukkant fel. A cikkel kapcsolatos kommenteket alapvetően három csoportra oszthatjuk: a probléma megoldására koncentráló hozzászólásokra, a tananyag szigorú számonkérését követelő írásokra és a történelemoktatás rendszerét/módszerét kritizáló bejegyzésekre.

Jó gyakorlatok  – módszerek, amelyek hatékonyak lehetnek

Ebben a kategóriában találjuk a legkevesebb hozzászólást. Ennek oka talán, hogy a blogolók többsége nem történelemtanár, és az új módszerek ismeretének hiányában csak óvatos ajánlásokkal mertek élni. Egy sötétebb verzió szerint azonban egyszerűen nem tudják a megoldást.

Konkrét javaslatok – konkrét indokok:

• filmnézés – a legtöbb ismeretterjesztő film hossza közel megegyezik egy tanóra hosszával;
• digitális tábla – „mert sokrétűen tudja szemléltetni a tananyagot”;
• szerepjátékok előtérbe helyezése – bevonja a gyermekeket az oktatás folyamatába;
• térkép – fejleszti a térérzékelést, ráadásul „a gyerekek is szeretik”.

A szigorú számonkérést támogatók csoportja

Valamivel több felháborodott, oktatói szigort követelő bejegyzést találtunk.

A „meg kell tanulni, mert kötelező”, és a „mi korunkban ezt senki nem merte megtenni” típusú megjegyzések mellett találunk a tananyag szűkítése ellen tiltakozó írásokat is. Többen hajlandóak voltak vitába szállni a történelemoktatás megreformálását sürgető kommentekkel, és kiálltak az évszámok és a tényanyag kiemelt jelentősége mellett. (Talán ebben a témában alakult ki az egyik legélesebb vitaszál.)

A kritikusok csoportja

Bár a bejegyzések többsége itt is sablonosra sikerült, mégis ez a kommentek legérdekesebb csoportja. A hozzászólók kifejtik, hogyan látják az internetezők a történelem mint tantárgy helyzetét, mit tartanak ők fontosnak.

A következő felsorolásban a legfontosabb meglátásokat szedtük össze:

• Az anyag egyszerűen unalmas – írja pár hozzászóló. A legdurvább és egyben ennek az érzésnek a legerőteljesebb megfogalmazása így hangzik: „Ami érdekes, szart sem ér…ez a történelemtanítás mottója”. Túl sok az évszám, túl sok a felesleges tényanyag, miközben a tanárnak a nagyobb összefüggések bemutatására kellene koncentrálnia. Ennek legfőbb okát a mai modern kihívásoknak már meg nem felelő követelményrendszerben látják.
• Még mindig túlzottan megkötik a történelemtanárok kezét – írja az egyik kommentelő –, lehetne nagyobb szabadság abban a tekintetben, hogy eldöntse, mi is az igazán fontos.
• Szükségesnek tartanák a modern technológia eszközeinek mind erőtelesebb hasznosítását. Az új eszközök olyan kreatív felhasználási lehetőségeket rejtenek, melyeket ki kellene aknázni.
• Kritika illette a módszertant. A frontális, könyv szövegére épülő órákat, mind a tantárgy népszerűségére, mind a diákok eredményeire nézve kifejezetten károsnak tartják. A modern módszertani ismeretek hiányosságát pedig – legalábbis az erre irányuló kommentek száma alapján – talán még nagyobb problémának tartják, mint a fent említett követelményrendszert.
• A tanár személyiségének nagy jelentőséget tulajdonítanak, ráadásul ezt összekötik a felkészültséggel és módszertani ismeretek meglétével (a jó tanár – írják – minden szükséges képességgel fel van ruházva). Így talán nem meglepő, ha a hozzászólók kiállnak egy teljesítménymérési rendszer bevezetése mellett.
• Fontosnak tartják azonban a tanári szakma presztízsének a növelését is, mely így képes lehetne a lelkes és tehetséges fiatalok megtartására. Hisz miért várna bárki is komoly teljesítményt tőlük, ha nincsenek kellőképp motiválva?

Komolyabb vitát két témakör váltott ki. Az egyik a tananyag szerkezetére, annak súlypontjaira koncentráló kérdéskör, a másik pedig – és ez talán sokkal fájóbb – a történelemtanítás értelmével, annak szükségességével kapcsolatos.

A többség még mindig fontosnak tartja a történelemoktatást, de jó páran megkérdőjelezik a mindennapi életben betöltött szerepét. Ez utóbbi problémát kétféleképp is értelmezhetjük:

• következmény vagy válságjelenség, mely magától megoldódik, amint javul a történelemoktatás minősége
• figyelmeztetést, amelyre mielőbb reagálnia kell a szakmának – mielőtt még a blogolók gyermekei beülnek a történelemóráinkra.

Nehéz úgy összegezni a cikk és a hozzászólások tanulságát, hogy ne tegyük mellé, mi mindent tettek meg a történelemtanárok az elmúlt években azért, hogy a jelzett problémák megoldódjanak. De a jelen írás célja csak annyi volt, hogy megismertessük azokat az elvárásokat, amelyek a külvilág felől érkeznek. Mert csak így van lehetőség arra, hogy – amint azt egy kommentelő kifejezte – a kínálat és a kereslet egymásra találjon!

Önnek mi a véleménye?

Kérjük, írja meg nekünk észrevételeit, és szavazzon!

 Loading ...