Történelemtanítás

Református lelkész. A Veszprém megyei Vörösberényben született. A debreceni kollégiumban, majd 1797–1798-ban a jénai akadémián tanult. Hazatérve több helyen, 1808-tól haláláig Veszprémban volt lelkész. Teológiai művei mellett tanítás-módszertani írásokat is publikált. August Hermann Niemeyer nyomán készült Neveléstanában található az első önálló magyar nyelvű történelem-metodikai fejezet. Cikkei főleg a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban jelentek meg.

Munkái:

• A nevelésnek és tanításnak tudománya a szülék, a házi és oskolai tanítók számára. Írta német nyelven Niemeyer Ágoston Hermann, amint ugyan ezt, az ausztriai oskolák állapotját is szem előtt tartván, a 6. kiadás szerint rövidre szabva kidolgozta Chimáni Leopold. Magyar nyelvre fordította és ahol szükségesnek látszott, a magyar nevendékekhez alkalmaztatta Ángyán János, veszprémi református prédikátor. A nevelés és tanítás tudománya. Pesten, 1833. Nyomtatta Trattner és Károlyi
• Részletek az első magyar nyelvű történelemmetodikai könyvből. In: Fejezetek a történelemtanítás történetéből I. Összeállította: Szabolcs Ottó. ELTE BTK, Bp., 2000. 66-72. l.

Intézetigazgató. Az Abaúj-Torna megyei Szepsi nevű községben született. A trianoni békét követően családjával Abaújszántóra került. Itt járt elemi és polgári iskolába. 1935-ben az Egri Érseki Római-katolikus Fiútanítóképzőben szerzett pedagógusi oklevelet. Munkához csak a Felvidék egy részének a visszacsatolását követően jutott, előbb a debrői római katolikus iskolában, majd a járnoki állami iskolában. 1939–40-ben katonai szolgálatát töltötte, majd előbb Kecskeméten, aztán 1941-től ismét Járnokon tanított, ahol 1943-tól igazgató is volt. 1944 és 1947 között orosz fogságban volt. Közben családját kiutasították Csehszlovákiából, és ismét Abaújszántóra költöztek. Szabadulását követően a helybeli római katolikus iskolában tanított. 1949-ben Budapesten magyar-történelem szakos szaktanítói oklevelet szerzett, és 1950-től az Egri Állami Pedagógiai Főiskola gyakorlóiskolájában történelmes szakvezető tanár lett, sőt egyben igazgatóhelyettes is. 1952-ben a helyi főiskolán magyar-történelem szakos szaktanár végzettséget szerzett, amit 1962-ben az ELTE-n történelem szakos középiskolai tanári oklevéllel egészített ki. Történelemdidaktikai munkái 1956-tól jelentek meg, melyek közül a legjelentősebb az általa szerkesztett első, a történelemtanítás gyakorlatával foglalkozó felsőoktatási jegyzet volt. 1962-től részfoglalkozásban, 1963-től főállásban tanított az egri főiskola történelem tanszékén szakmódszertant, valamint újkori magyar és egyetemes történelmet. 1967-ben bölcsészdoktori címet szerzett. 1976-ban vonult nyugállományba.

Munkái:

• Gyakorlatok a történelemtanítás módszertanából. Szerk.: Annási Ferenc. Tankönyvkiadó, Bp., 1965. (Bernáth Jánossal)
• A történelem tanítása – Gyakorlatok a történelemtanítás módszertanából. Szerk.: Bernáth János. Tankönyvkiadó, Bp., 1978.

Irodalom:

• Szecskó Károly: Annási Ferenc (1915–1997). Módszertani Lapok. Történelem, 1998. 2. sz. 32. l.

Erdélyi evangélikus püspök. Marosvásárhelyt, Bécsben, Jénában, Göttingában tanult. 1798-tól a Marosvásárhelyi Református Kollégium történelem és földrajz tanára. Ezzel párhuzamosan tiszteletes, majd egyházi főjegyző lett, sőt 1836-ban szuperintendenssé is választották. 1840-ben nemeslevelet kapott, 1845-ben pedig királyi tanácsosi címet és rangot nyert.

Munkái:

• Közép idő históriája (476–1492) Kézirat

Piarista szerzetes. 1916-tól a budapesti piarista gimnázium tanára, 1935 és 1941 között igazgatója, majd 1943-1948-ig a kolozsvári egyetem, 1948/49-ben a budapesti egyetem tanára. 1938–1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, tagságát 1949-ben politikai okok miatt megszüntették. (1989-ben rehabilitálták.) Történelemtudományi szakirodalmi munkássága jelentős, középiskolai tankönyveket is írt. Neveléstörténeti szempontból jelentős az általa szerkesztett, és részben általa írt műveiben a hazai piarista iskolák történetének feldolgozása. Ő írta a Domanovszky Sándor által szerkesztett Magyar művelődéstörténet I. kötetében a vallásos élet – iskolák (373–429.) című fejezetet.

Munkái:

• Magyarország története. 3. oszt. 1926?; Magyarország története a mohácsi vésztől napjainkig. A középiskolák 4. osztálya számára. 4. kiadás. Lampel, Bp. 1924. (Jászai Rezsővel)
• Magyar piaristák a XIX. és XX. században. Bp., 1942.
• A magyar piarista rendtartomány története. Bp. 1943.

Irodalom:

• Medvigy Antal: Balanyi György emlékezete. Vigília, 1963. 6. sz.

Ciszterci szerzetes, tanár. Székesfehérvárott született. 1921-től az egri gimnáziumban tanított, majd 1925-től a budapesti rendi tanárképző intézet tanára, 1933-tól igazgatója. 1935-től a székesfehérvári tankerület főigazgatója, 1939–46-ig a kultuszminisztérium osztályfőnöke. Könyvei zömmel neveléstörténeti, azon belül is tantárgytörténeti témájúak.

Munkái:

• A történelemtanítás múltja hazánkban. Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécs, 1929.
• A latintanítás története I-II. Bp., 1930–1931.

Irodalom:

• Miskolczy István: Balassa Brunó: A történelemtanítás múltja hazánkban. Neveléstörténeti tanulmány, Pécs, 1929. Századok, 1929. 429-431. l.

Történelemdidaktikus, a neveléstudományok kandidátusa. 1953-ban az ELTE bölcsészkarán szerzett tanári oklevelet. Általános iskolában és a szakoktatás területén is tanított. 1954-ben a Munkaügyi Minisztérium Módszertani Intézetének lett a munkatársa. 1962–65 között aspiráns, majd 1965-ben a neveléstudományok kandidátusa lett. Ekkortól lett az ELTE bölcsészkarának az oktatója, az 1990-es években bekövetkezett nyugdíjazásáig. Tantárgyi neveléstörténettel, valamint a tanítás-tanulás folyamatának egyes sajátosságaival foglalkozott. Kutatásai közül a korkép kialakítására vonatkozó, valamint az integrált történelemtanítási akadémiai kísérlete hatással volt napjaink történelemtanítási gyakorlatára is.

Munkái:

• Kísérletek a korkép kialakítására. Szerk. Balázs Györgyné. Tankönyvkiadó, Bp. 1968.
• Az integrált történelemtanítás útja (Válogatott írások). Szerk. Balázs Györgyné. Tankönyvkiadó, Bp., 1980.
• Korkép kialakítása a történelemoktatásban. Akadémiai Kiadó, Bp., 1970.
• A történelem tanítása (Elméleti kérdések – fejlesztési törekvések). Tankönyvkiadó, Bp., 1992.

Irodalom:

• Bellér Béla: Korkép kialakítása a történelemoktatásban. Bp., 1970. Századok, 1972. 437-440. l.
• Vas Károly: Balázs Györgyné: Korkép kialakítása a történelemoktatásban. Akadémiai Kiadó, Bp. 1970. Történelemtanítás, 1971. 3. sz. 26-27. l.

Evangélikus főiskolai igazgató. Decsen, Tolna megyében született. Szülőhelyén, majd Debrecenben és Kolozsvárt tanult. 1587-ben Bánffi Farkas fejedelmi tanácsos fia mellett Wittenbergben tanult. Történeti munkái is itt jelentek meg. 1592-ben Kolozsvárt telepedett le, majd a marosvásárhelyi iskola igazgatója volt.

Munkái:

• Magyar história, 1592–1598. In: Toldy Ferenc: Monumenta Hungariae Historica II. oszt. Scriptores, Írók XVII. Pest, 1865.

Erdélyi születésű bölcseleti és orvosdoktor, Borsod megye főorvosa, több tudós társaság tagja volt. 1775-ben Leydenben bölcseleti, 1778-ban Budán orvosdoktor lett, majd Miskolcon telepedett le. 1785-ben orvosi témában a dijoni akadémia pályázatát is elnyerte.

Munkái:

• Erdély története

Szakvezető tanár, szakfelügyelő, történelemdidaktikus. Pályája kezdetén A pécsi Pedagógiai Főiskola Gyakorló Iskolájában tanított, később szakfelügyelő lett. 1968-tól a pécsi Tanárképző Főiskola tanára volt, egészen nyugdíjazásáig. A történelemórai rajzolás és az állampolgári ismeretek tanításának volt kiemelkedő szakembere, de kísérleti munkafüzetei is ismertek voltak.

Munkái:

• Gyakorlatok a történelemtanítás módszertanából. Szerk.: Annási Ferenc. Tankönyvkiadó, Bp., 1965.
• Mit készítsünk, mit rajzolunk a történelemórára? Szerk. Vladár Ervin. Tankönyvkiadó, Bp. 1970. (Bodó Lászlóval, Horváth Zoltánnal, Szebenyi Péterrel)
• A történelem tanítása – Gyakorlatok a történelemtanítás módszertanából. Tankönyvkiadó, Bp., 1978. (Annási Ferenccel)
• Történelem és állampolgári ismeretek az általános iskolák 8. osztálya számára. II. kötet. Szerk. Balla Árpád. Bp., 1984. (Balla Árpáddal és Helméczy Mátyással)

Irodalom:

• Szabolcs Ottó: Mit készítsünk, mit rajzoljunk a történelemórára? Tankönyvkiadó, Bp., 1970. Történelemtanítás, 1971. 2. sz. 24-25. l.
• Sz(ebenyi) P(éter): Bernáth János (1931–1987). Történelemtanítás, 1988. 1. sz. 15. l.

Tanár, tudományos kutató, történész, a történettudományok (neveléstörténet) kandidátusa. A Gömör és Kishont megyei Alsófalván született (ma Szlovákia). A kolozsvári református teológiai akadémián és az egyetemen, valamint a párizsi Sorbonne-on tanult. 1932-ben egyetemes és román történelemből, valamint francia nyelv és irodalomból szerzett tanári oklevelet. 1932–44-ig Kolozsvárott tanár, 1948-ban a budapesti egyetemen magántanár. 1953-tól az ELTE neveléstudományi tanszékének oktatója, 1964–74-ig tudományos kutatója, főmunkatársa. Közben 1959-től középiskolai tanár is. Nyugállományba vonulását követően Franciaországba ment, és Antibes-ben halt meg. Tantárgytörténeti és Erdély történelmével kapcsolatos kutatásai a legjelentősebbek.

Munkái:

• Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében. Tankönyvkiadó, Bp., 1960.
• A magyarság közművelődési helyzete Nagy-Romániában. In: Kisebbségben és többségben, románok és magyarok 1867–1940. Bern, 1989. 155-250., 409-494. l.

Irodalom:

• Vörös Károly: Bíró Sándor: Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében. Bp. 1960. Századok, 1966. 215-217. l.
• Mester M.: Bíró Sándor. In: Kisebbségben és többségben, románok és magyarok 1867–1940. Bern, 1989. XI-XIV. l

Tanár, módszertani kutató. 1920-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát a budapesti egyetemen. Nagy László tanítványaként az Új Iskola mozgalomhoz csatlakozott, és Domokos Lászlóné budai magániskolájában tanított. Tanítási módszerére az intuitív beleélő módszer volt a jellemző. A tananyag kiválasztásában, elrendezésében a funkcionalitás elve alapján a gyerekek érdeklődéséhez igazodott (pl. az irodalom és a történelem tantárgyak összevonása, kiemelkedő személyek, események köré csoportosítása). Középpontba helyezte az érzelmi megismerést (élményszintű oktatás, korszellem bemutatása, átélése) és az önálló tanulói munkát (kutatás, beszámolók készítése stb.).

Munkái:

• Az alkotó munka az Új Iskolában. Gyermektanulmányi és Nevelésügyi Társaság, Bp. 1934. (Domokos Lászlónéval) II. rész: Blaskovich Edit: A történelem- és irodalomtanítás új módszere, 109-177. l.

Irodalom:

• Buzás László: Az „Új Iskola” pedagógiája. Tankönyvkiadó, Bp., 1969.
• Áment Erzsébet: A budai Új Iskola pedagógiája. OPKM, Bp., 2005.

Pápai főiskolai tanár. A Veszprém megyei Enyingen született 1807-ben jómódú földműves gazda gyermekeként. Elemi iskolai tanulmányait szülőhelyén végezte, sőt a szomszédos Lajos-Komáromban még német szót is tanult. Pápán 1819 és 1832 között volt diák. Az utolsó években a költészeti osztály segédtanára, majd könyvtáros és az iskola seniora lett. 1835-ben az esztétika, a francia nyelv és a neveléstan rendes tanárává választották. Ezt követően azonban – a református hagyományoknak megfelelően – külföldi (bécsi és berlini) tanulmányútra ment. A heidelbergi egyetemen szerzett tanári oklevelet. Visszatérésekor 1837-ben a magyar közjog és a történelem oktatója lett. 1845-ben ügyvédi oklevelet is szerzett. Szülőföldje, Enying delegátusaként tagja volt az 1848-as első népképviseleti országgyűlésnek, melynek munkájában 1849 januárjáig részt vett. Az önkényuralom börtönbe vetette, majd ezt követően Bécs kegyelméből, de a rendőrségtől figyeltetve ismét a tanári katedrán volt. Ekkor is megtalálta az ellenállás módját: jelképesen Róma és Karthágó harcáról beszélt, a gyengébb Karthágó legyőzéséről, amit mindenki megértett. (A város lakói is, akik a szemtanúk szerint a nyitott ablakok alatt hallgatták a professzor keserű szavait és el-elcsukló hangját.) Ezután csak tanári állásának és az irodalomnak, valamint szeretett városának élt. Megszervezte – Széchenyi után az országban második – kaszinót, zene- és tanonciskolát alapított. 1882-ben még megérte, hogy tanítványai és az egyházkerület fényes külsőségek között – a pápai állandó színházban tartott díszelőadáson – megünnepelték félévszázados tanári működését. Három évvel később hunyt el abban a városban, mely számára a világ fővárosa volt. Hogy később sem feledkeztek meg róla, azt bizonyítja, hogy születésének centenáriumán emlékünnepélyt tartottak a tiszteletére az iskolavárosban. Művei túlnyomórészt jellemzően kéziratban maradtak az utókorra.

Művei:

• Amerika, különösen az északamerikai egyesült szabad országok történetrajza, előadva Bocsor István pápai főiskolai oktató által. Pápán, 1838. Kézirat
• Magyarország története vázolata I., Magyarország jelen rajza II. Pápán, 1844. Kézirat
• Magyarország történelme különös tekintettel a jogfejlésre. I-IV. köt. Pápa, 1861-1869.

Irodalom:

• Antal Gábor: Bocsor István. In: Emlék nagyságos Bocsor István főiskolai tanár, kir. tanácsos úrnak a dunántúli ref. egyházkerület pápai főiskolájában eltöltött félévszázados tanári működése örömünnepélye alkalmából. Pápán, 1882. október 10-ik napján. Pápa, 1882.
• Bocsor István emlékezete. Az 1907. október 18-án tartott Bocsor-emlékünnepélyen felolvasta Kis Ernő főgimn. tanár. A Dunántúli Ref. Egyházkerület pápai főiskolájának értesítője az 1907/8-i iskolai évről. Pápa, 1908. 32 l.
• Tungli Gyula: Bocsor István emlékezete (1807-1885) Történelemtanítás, 1986. 3. sz. 11-13. l.
• Kálmán Gyula: Bocsor István, a pápai református kollégium történelemtanára (1807-1885) In.: A Magyar Pedagógiai Társaság Neveléstörténeti Szakosztálya sárospataki és zalaegerszegi tanácskozása anyagából. OPKM, Bp. 1988. (Neveléstörténeti füzetek 7. Szerk.: Kelemen Elemér)
• Katona András: A debreceni professzor és tanítványa: Budai Ézsaiás és Péczely József. Módszertani Lapok. Történelem, 1996. 3. sz. 1-11. l.
• Bocsor István (Tudós tanárok – tanár tudósok). Bev. tanulm. és vál.: Fehér Katalin. OPKM, 2000. 169 l.

Piarista pap, tartományi főnök. Sümegen született, és Pesten tanult a piaristáknál. 1777-ben lett a kegyes tanító rend tagja, s előbb a rend kolozsvári gimnáziumában, majd 1784-től a kolozsvári líceumban tanított történelmet. Itt később a rendház főnöke is lett (1797-99). 1800–1801-ben Vácott, 1802–1803-ban Kőszegen, majd 1803-tól ismét Vácott rendfőnök és gimnáziumi igazgató. 1809-től a magyar piarista rendtartomány főnöke lett, emiatt eltávolodott a tanítástól. 1812-ben Ürményi József országbíró, akkori tanügyi vezető (a Ratio egyik megalkotója) felkérésére terjedelmes levélben tárta fel a második Ratio bevezetésének az okait, s javaslatokat is tett a megoldás módozataira. Latin nyelven írt történeti munkáiban a históriát nem kizárólag politikatörténetként fogta fel, hanem figyelmet szentelt a művelődés különböző területeinek is. Pesten halt meg. Világtörténete, mely az első, hazai szerzőtől származó összefoglalás, 1800-ban aranyérmet kapott I. Ferenc királytól. Munkája magyar fordításokban (Kecskeméthy Csapó Dániel és Schröck Ferenc) tovább élt az 1840-es években.

Munkái:

• Martin Bolla a scolis piis Primae Lineae Historiae Universalis, in usum studiosae iuventutis Claudiopolitanae. Tomus I. Claudiopoli [Kolozsvár], Typis et Sumptibus Martini Hocmeister, 1798-99., 1820. (2. kiadás) 1825. (3. kiadás) 1836. (5. kiadás) 1843. (6. kiadás)
• Általános világtörténete főbb vonalai. Első kötet: Magába foglalja a bevezetést, s az őskor történeteit: a világ teremtésétől kezdve a nemzetek vándorlásáig, mely Krisztus születése után az ötödik században történt. Második kötet: Magába foglalja a középkor történetét a népvándorlásoktól fogva, mely Krisztus születése után ötödik században történt, Amerika föltalálásáig. Harmadik kötet: Magába foglalja az újabb kor történetét, Amerika feltalálásától a mi korunkig. A 6. latin kiadás után magyarítá Kecskeméthy Csapó Dániel. 3 köt. Pesten, 1845-47.
• Egyetemes világtörténete főbb vonalai. Fordította Schröck (Somhegyi) Ferenc. 3 köt. Pesten, 1849.

Irodalom:

• Vékony István: Bolla Márton, mint történetíró. Bp. 1908. (Művelődéstörténeti értekezések 30.)
• Magyar piaristák a XIX. és XX. században. Életrajzi vázlatok. Szerk.: Balanyi György. Bp. 1942. 31-32. l.

Polihisztor, a magyar klasszika-filológia úttörője, református püspök, tanár. 1766 májusában született a Közép-Szolnok megyei Péren. Szüleit korán elvesztette, s az alig hat évvel idősebb Ferenc bátyja lett az „istápolója”, aki 1773-ban – Debrecenbe költözésükkor – került be a kollégiumba. Ézsaiás 1782-ben írta alá a kollégium törvényeit, amivel az intézmény „togás polgára” lett. Tanára és példaképe Sinai Miklós professzor volt. Budai Ézsaiás 1786/87-ben Lőcsén németül tanult, majd Debrecenbe való gyors visszatérését követően 1791-ben az időközben eltávozott Sinai professzor helyettesítője lett a történelem és a görög-római ékesszólás előadásában. Korábban már volt könyvtárőr (bibliothecarius), német és francia nyelvet, majd latin költészetet oktató magán-, majd köztanító. 1792-ben külföldre küldték a történelem és a görög-latin irodalom tanulmányozására, hogy aztán Sinai örökébe léphessen, immár teljes értékű, tanszékkel rendelkező professzorként. 1792 májusától 1794 augusztusáig volt Göttingában, de – rövid ideig – Hollandiában (Deventer, Utrecht, Leyden) és – két hétig – Oxfordban is megfordult. Hazatértekor már két klasszikus és öt modern idegen nyelven beszélt. 1794 júliusának végén védte meg doktori értekezését, s november 1-jén már el is foglalta itthon katedráját. Elutasítva az 1806-os második Ratiot, kora legátfogóbb protestáns tantervének, a Ratio Institutionisnak (álmosdi Ratio) volt a fő kidolgozója. Új szerkezetű, de hagyományos latinos műveltségre épülő oktatási tartalommal bíró iskolai rendszert dolgozott ki. Budai 1808-ban a teológiai tanszéket kapta. 1815-ben a debreceni kollégium új törvényének (A tudományok rendinek új megállapítása) szintén nagy szerepe volt. 1821-ben Debrecen első prédikátora, 1822-ben pedig a tiszántúli egyházkerület püspöke lett. Az 1820-as évek végén tagja volt a Magyar Tudós Társaság alapszabályait kidolgozó tekintélyes testületnek, s 1831-ben tiszteletbeli taggá is választották. Az Akadémia üléseit azonban nem tudta már látogatni, sőt – egészségi állapotának további romlása következtében – az évtized második felében püspöki teendőit sem látta el. 76 éves korában halt meg. Történelem-tankönyvírói munkássága jelentős: magyar és világtörténet tankönyvet, valamint protestáns egyháztörténetet egyaránt megjelentetett.

Munkái:

• Közönséges história. Debrecen, 1800. (További kiadások: 1811, 1833.)
• Oskolai Ó Átlás. Debrecen, 1800. (12 mappa)
• Magyarország históriája a mohácsi veszedelemig I. Debrecen, 1805. (További kiadások: 1808, 1811, 1812, 1814, 1833.); Magyarország históriája a mohácsi veszedelemtől fogva Buda visszavételéig II. Debrecen, 1808. (További kiadás: 1833.); Magyarország históriája III. Debrecen, 1812. (További kiadás: 1933.)
• Historia ecclesiatica, Debrecen, 1819. Kézirat

• Régi tudós világ históriája. Debrecen, 1802.

Irodalom:

• Borzsák István: Budai Ézsaiás és klasszika filológiánk kezdetei. Akadémiai Kiadó, Bp. 1955.
• Péczely József: Emlékbeszéd Budai Ézsaiás tt. felett. In: A Magyar Tudós Társaság évkönyvei. VI. köt. Buda, 1845.

Sárospataki tanár. Az Abaúj megyei Vily községben született, paraszti sorban élő kisnemesi családban. Előbb a pataki, majd a lőcsei gimnáziumban tanult. A Szepességet azért választotta, mert a német nyelvet akarta minél tökéletesebben elsajátítani. Kiváló szorgalmú ifjú volt, amivel az alacsony származásából következő hátrányokat is igyekezett kompenzálni. Göttingában szeretett volna tovább tanulni, de csak Bécsig jutott. 1823-ban hívták meg professzornak Sárospatakra, ahol már ekkor egy év óta helyettesített. Az 1824/25-ös tanév elején foglalta el a felajánlott katedrát. Ezt követően 25 éven át – haláláig – volt „a közönséges polgári s magyar országi történettudomány, oklevéltan és római nyelvtudomány tanára”. Jól beszélt németül és latinul, de értett görögül és franciául is. Igen erősen foglalkoztatta a francia történelem és irodalom, leginkább azonban a francia felvilágosodás filozófiája. Még korábbi eredetű a görög-római irodalom és a magyar történelem iránti vonzódása.

Munkái:

• Európa politika megtekintése 1825-ben. Sárospatak, 1826.
• Az egyetemes történettudomány vázlata. Sárospatak, 1843.

Irodalom:

• Csengery József. In: A sárospataki tanárok életrajza. Sárospataki Lapok, 1891. 642. l.
• Európának politikai elemzése 1825-ben. Ism.: Vita Zsigmond: Egy reformkori forradalmi röpirat eredete és elterjedése. Magyar Könyvszemle, 1963. 252-258. l.

Piarista pap, gimnáziumi tanár. Nyitrán, Vácott, Pesten és Priviryén tanított. Római tartózkodása alatt a magyar nép eredetével kapcsolatos forrásokat kutatta.

Munkái:

• De initiis ac majoribus Hungarorum, Roma, 1748–1760.

Egyetemi nyilvános rendes tanár, filozófus, szociológus, az MTA tagja. Kecskeméten született. A történelemtanítás módszertani kérdéseivel budapesti gyakorlógimnáziumi tanárságától (1924-től), majd egyetemi tanárképző intézeti tanársága idején (1939–42) foglalkozott. 1942–46-ig volt a budapesti egyetem rendes tanára, 1922–49-ig az Akadémia levelező tagja. Ekkor félreállították. Bár a budapesti egyetemen módszertant is előadott, de jórészt mégis történetfilozófiai és szociológiai témákban publikált. A század első évtizedétől rendszeresen jelentek meg módszertani munkái, történelemtanítással kapcsolatos nézeteit az évtizedekkel későbbi, A történelmi kultúra útja c. szintézise tartalmazza. Középiskolai történelemtankönyveit zömmel Ember Istvánnal közösen írta (ls. ott).

Munkái:

• Genetikus történelem a pedagógia rendszerében. Magyar Középiskola, 1909. 539-549. l.
• Magyarország története a szatmári békétől napjainkig. Egyetemi Nyomda, Bp. 1942. (Társszerzők: Marczinkó Ferenc, Pálfi János, Várady Erzsébet.)
• A történelmi kultúra útja. Országos Középiskolai Tanáregyesület, Bp., 1936.

Irodalom:

• Kring Miklós: Dékány István: A történelmi kultúra útja. Középiskolai történelemtanítás. Bp. 1936. Századok, 1938. 202-205. l.

A pesti evangélikus leányiskola tanára, ügyvéd. Szepes megyében, Nagyőrön született. Teológiát és jogot tanult, majd több nemesi családnál nevelősködött. 1832-től volt a pesti evangélikus leányiskola magyartanára.

Munkái:

• Magyarhoni történetek, mellyeket a’ protestans tanuló ifjúság számára összeszedett… Pest, 1843. 107 l.; 1857. (2., jelentősen bővült kiadás) 129 l.
• Az evangélikus keresztény vallás és egyház történetének rövid vázlata. A protestáns tanuló ifjúság számára. Pest, 1845. 1866. (2. kiadás).

Történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. A jónevű filozófus, Dante-kutató főiskolai tanár Domanovszky Endre fiaként Nagyszebenben született. Középiskolai tanárai között találjuk Márki Sándort és Mika Sándort, tehát nem véletlen, hogy 1899-ben, utolsó éves egyetemistaként már elkészítette doktori disszertációját. Ettől az évtől a pozsonyi főreáliskola, majd 1904-től a budapesti kereskedelmi akadémia tanára, s megírta a felsőkereskedelmi iskolák történelemtankönyveit is. A budapesti egyetemen 1914–1948 között a magyar művelődéstörténet iskolateremtő tanszékvezető professzora volt, közben dékán és rektor is. Három évtizeden át – 1913 és 1943 között – szerkesztette a Századok c. történész folyóiratot is. Történész szakértője volt a párizsi magyar békedelegációnak 1919–20-ban. Az 1920-as évek elején mint a Történelmi Társulat alelnöke szoros kapcsolatba került a reformer miniszterrel, Klebelsberg Kunóval, aki egyben a Társulat elnöke volt. Számtalan feladatot kapott, tisztséget látott el (pl. az Országos Ösztöndíjtanács ügyvezető alelnöke és az OKT tagja volt). Tagja volt annak a történészgenerációnak, amelyik szakmai felkészültség és iskolázottság tekintetében európai színvonalra emelte a magyar történetírás. Tankönyvírói és metodikai munkássága is kiemelkedő volt.

Munkái:

• Történettanítás. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1902-1903. 439-444. és 453-455. l.
• A történettanítás a kereskedelmi iskolában. Kereskedelmi Szakoktatás, 1904-1905.
• Történelem felső kereskedelmi iskolák számára I. Ókor és középkor. Bp., 1909.
• Történelem felső kereskedelmi iskolák számára II. Az újkor. Bp., 1909.
• A történelem tanítása a felső kereskedelmi iskolák új tantervében. Kereskedelmi Szakoktatás, 1909-1910. 97-99. l.
• Történelem felső kereskedelmi iskolák számára III. A legújabb kor és a kereskedelem története. Bp., 1910.
• Egyetemes történelem a honvéd főreál- és hadapródiskolák számára I. Az ó- és a középkor története. Bp., 1910., 1916. (2. kiadás)
• Támpontok a történelem oktatásához. Bp., 1911.
• Módszeres utasítás a történelem tanításához. Kereskedelmi Szakoktatás, 1910-1911. 267-270. és 289-294. l.
• Egyetemes történelem a honvéd főreál- és hadapródiskolák számára II. Az újkor története. Bp., 1911., 1916. (2. kiadás)
• Társadalomtani alapismeretek és gazdaságtörténelem. A felső kereskedelmi iskolák IV. évf. számára. Bp., 1922.
• Magyarország története a középiskolák III. évf. számára. Lampel, Bp. 1926.
• Az ókor története. Kr. u. 180-ig. A középiskolák IV. osztálya számára. Egyetemi Nyomda, Bp., 1927.
• Világtörténelem. A katonacsászárok korától a középkori intézmények virágkoráig. A középiskolák V. osztálya számára. Egyetemi Nyomda, Bp., 1928.
• Világtörténelem. A középkori intézmények hanyatlásától a felvilágosodás koráig. A középiskolák VI. osztálya számára. Egyetemi Nyomda, Bp., 1929.
• Világtörténelem. A francia forradalom kitörésétől napjainkig. A középiskolák VII. osztálya számára. Egyetemi Nyomda, Bp., 1930.
• Magyarország története a középiskolák VIII. osztálya számára. Egyetemi Nyomda, Bp., 1931., 1937. (2. kiadás

Irodalom:

• Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére. 1937. május 27. Bp., 1937.
• Glatz Ferenc: Domanovszky Sándor (1877-1955) In: Domanovszky Sándor: Gazdaság és társadalom a középkorban. Tanulmányok. (Történetírók tára) Vál.: Glatz Ferenc. Gondolat, Bp., 1979.
• Glatz Ferenc: Domanovszky Sándor. Történetíró és tudományszervező. In: Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra – kulturált nemzet. 1867–1987. Bp., 1988. 242-274. l.
• Albert B. Gábor: Domanovszky Sándor tankönyvírói munkássága. In: Tanulmányok a XIX-XX. századi történelemből. ELTE BTK, Bp., 2001.

Középiskolai tanár, történelemtankönyv-író, a tankönyvügyek előadója volt az Országos Közoktatási Tanácsban az 1920-as években, majd szakfelügyelő. Tanulmányai a történelemtanítás elvi kérdéseire irányultak.

Munkái:

• A modern történettanítás kérdései. Magyar Paedagógia, 1923. 1. sz. 1-6. l.
• A magyar nemzet története. 3. oszt. 1926. (Dékány Istvánnal közösen); Világtörténelem. 1. Ó-kor. 4. oszt. 1927. (Dékány Istvánnal közösen); Világtörténelem. 2. Középkor. 5. oszt. 1928. (Dékány Istvánnal közösen)
• Világtörténelem. 3. Újkor. 6. oszt. 1929?; Világtörténelem. 4. Legújabb kor. 7. oszt. 1930. Mind középisk. részére; Világtörténelem. I. Ó-kor. 4. oszt. 1930; Világtörténelem. II. Középkor. 5. oszt. 1931; Világtörténelem. III. Új- és legújabb kor. 6. oszt. 1932., Mind a leánygimnáziumok és leánylíceumok számára, Atheneum, Bp.
• A magyar nemzet története a szatmári békéig. A leánygimnáziumok és leánylíceumok 7. osztálya számára. Atheneum, Bp. 1933.
• A magyar nemzet története a szatmári békétől napjainkig. A leánygimnáziumok és leánylíceumok 8. osztálya számára. Atheneum, Bp. 1934.

1926-ban született Makón. Édesapja, Eperjessy Kálmán a makói gimnázium tanárából (itt József Attilát is tanította) lett a magyar helytörténeti iskola egyik megalapítója, a Szegedi Tanárképző Főiskola tanára, később igazgatója, a szegedi egyetem nyilvános rendkívüli tanára. Az ifjú Eperjessy Géza az érettségi vizsgát – kitüntetéssel – a szegedi egyetem gyakorlógimnáziumában tette le, 1944-ben. A tanári pálya iránti vonzódása őt is az Eötvös Kollégiumba vitte. (A kollégium katonai parancsnoka egyébként tartalékos századosként hamarosan édesapja, Eperjessy Kálmán lett.) A Pázmány Péter Tudományegyetemen Hajnal István szemináriumának volt a tagja. Professzorai voltak Szentpétery Imre, Alföldi András. Szakdolgozatát latin és magyar nyelven (Augustinus et Roma antiqua) Moravcsik Gyulánál írta. Bölcsészdoktori értekezésének témáját Váczi Péter tűzte ki. A disszertációt 1948-ban, az utolsó lehetséges évben védte meg. (Ezt követően a doktori vizsgát, mint közismert, hosszabb időre eltörölték.) Eperjessy Géza a tudomány és a tanárság kettős vonzásában maradt. A doktorátus megszerzését követően díjazás nélküli gyakornokként dolgozott az Országos Levéltárban, de 1949-ben tanári vizsgát is tett latin – történelem szakon. Az Országos Levéltárban nem sikerült végleges alkalmazást nyernie (rossz káder volt). Középiskolai tanárként helyezkedett el a Rákóczi Gimnáziumban. 1954-ben vezetőtanárnak nevezték ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort utcai gyakorlóiskolájába, de korábban a Színház és Filmművészeti Főiskolán is tanított történelmet, egyetemes és magyar történeti jegyzeteket írt. Utóbb – a hetvenes évektől – az egyik legismertebb, s alighanem a legcsiszoltabb nyelvezetet használó középiskolai történelem-tankönyvíró lett. A tehetséges tanár igen fiatalon kapott középiskolai szakfelügyelői megbízást. 1961-től a Központi Pedagógus Továbbképző Intézetben, majd annak jogutódjánál, az Országos Pedagógiai Intézetben dolgozott, 1971-től főiskolai tanárként. 1975-ben Eperjessy Gézát az akkor – formálisan az egri tanárképző főiskola filiáléjaként – szerveződő budapesti tanárképző főiskola (később ELTE Tanárképző Főiskolai Kara) tanszékvezető főiskolai tanárává nevezték ki. Pályája csúcsára ért: egymást segítve összekapcsolódott a közoktatásban, tanterv- és tankönyvírásban megszerzett szakismeret az elmélyült tudományos munkával és igényes tanárképzéssel. Tankönyvírói, módszertani – tantárgy-pedagógiai munkássága sem szűnt meg, s a gimnáziumok számára készült történeti forrásgyűjteményét – bár új kiadásban nem jelent meg – az igényes történelemtanárok máig használják. Hatvanöt éves volt, amikor megromlott egészségi állapota miatt nyugalomba vonult. Az alkotó munkát azonban ezután sem hagyta abba. Barátai, kollégái és tisztelői még átnyújthatták számára a 70. születésnapjára készült ünnepi kötetet, majd ezt követően nem sokkal csendben eltávozott az élők sorából.

Munkái:

• Történelem a középiskolai történelem-szakosztályok számára. Tankönyvkiadó, Bp. 1956. (Tóth Gáborral, Csillag Ferenccel és Kubitsch Imrével)
• Történelmi olvasókönyv II. (Egyetemes történelem 476-1640, Magyarország története 1526-ig) (Gunst Péterrel és Makkai Lászlóval) Tankönyvkiadó, Bp., 1962.
• A történelemtanítás módszertana. Szerk. Eperjessy Géza. Tankönyvkiadó, Bp. 1965. (Filla Istvánnal, Hanzó Lajossal, Vas Károllyal)
• A tanulók történelmi fogalmainak fejlődése (Az általános iskola 5. osztályától a gimnázium IV. osztályáig) Tankönyvkiadó, Bp. 1976. (Szebenyi Péterrel)
• Történelem a gimnázium II. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp., 1966. (Benczédi Lászlóval)
• Történelmi olvasókönyv. VI. Forrásszemelvények a magyar hazafias és honvédő hagyományok történetéből. Szerk. Szabolcs Ottó. Tankönyvkiadó, Bp. 1970. (Bodó Lászlóval)
• Történelem a gimnázium II. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp., 1980.

Irodalom:

• Fuga temporum. Ünnepi kötet Eperjessy Géza 70. születésnapjára. Szerk.: Závodszky Géza. ELTE TFK, Bp., 1997.
• Závodszky Géza: In memoriam Eperjessy Géza. Módszertani Lapok. Történelem, 1998. 1. sz. 1-3. l.

Tanítóképző-intézeti igazgatótanár. Késmárkon született, tanulmányait Lőcsén, Rozsnyón, Sárospatakon, illetve Kassán végezte, egy ideig jogot is tanult. Szegény szülei nem tudták támogatni, ezért kezdetben szó szerint nyomorgott, majd nevelősködésből tartotta fenn magát. 1866-tól Sárospatakon tanított, 1870-től a kassai tanítóképző gyakorlóiskolájának vezetője volt. 1872-es svájci tanulmányútja után 1873-ban lett tanítóképző-intézeti, majd 1976-tól igazgató-tanár, egészen haláláig.

Munkái:

• A történettudományi tárgyak módszertana. Bp. 1882. (II. A történelem módszertana, 54-94. l.)

Reáliskolai igazgató-tanár. Szentesen szegénysorsú evangélikus szülőktől származott. A középiskolát szülőhelyén (a gimnázium első hat osztálya), majd Hódmezővásárhelyen végezte. 1872–75-ig a budapesti egyetemen tanult, tanári vizsgát 1877-ben tett. 1882-ben lett a debreceni reáliskola tanára, egy év múlva az intézet igazgatója lett. 1875-ben a budapesti bölcsészkar történeti témájú pályázatán pályadíjat nyert. Társadalmi, közoktatási és tanügyi kérdésben is több cikke jelent meg.

Munkái:

• A történelem tanítása a középtanodákban. Debrecen, 1883.

1855. január 27-én született Egerben. Gimnáziumi tanulmányait Egerben, majd Budán folytatta. A Budapesti Tudományegyetem történelem-földrajz szakának elvégzése után egy évig Kétegyházán id. Almásy Kálmán grófnál házitanítóskodott. Budapestre visszatérvén a Középiskolai Tanárképző Intézet gimnáziumának gyakorlótanára és magánoktató. 1879-ben történelem és földrajz tantárgyakból magyar és német tannyelvű középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1880-ban a félegyházi katolikus algimnáziumhoz nevezték ki tanárnak, ahonnan félévi szolgálat után a VKM olaszországi tanulmányútra küldte. Másfél évi ott tartózkodása alatt tanult a római és a pisai egyetemen, de hosszabb időt töltött Firenzében és Riminiben is. Visszatérte után, 1882 szeptemberétől helyettesítési évek nélkül kinevezték a fiumei főgimnázium történelemtanárává. 1894-ben – saját kérésére – áthelyezték a budapesti II. kerületi katolikus főgimnáziumhoz. Két évvel később, Berghoffer József halála után, igazgatóként térhetett vissza a fiumei főgimnáziumhoz, amelyet tizenöt éven át vezetett. 1911-ben Erődi Béla budapesti tankerületi főigazgató (aki korábban, 1882-től 1889-ig a fiumei főgimnázium igazgatója volt) kieszközölte, hogy régi barátját hozzá helyezzék. A következő évben Festet is kinevezték a budapesti tankerület főigazgatójává, ahol Erődivel együtt dolgozott hét éven át. 1919-ben a köztársaság kormánya, mint a régi rend híveit, mindkettőjüket nyugdíjazta. 1923-tól Fest a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán olaszt tanított néhány évig. A közéletben aktív szerepet vállalt, számos egyesületnek volt tagja, többnek vezetőségi tagja is. Bekapcsolódott a Budapesten virágkorát élő magyar-olasz kulturális életbe. Közben számos publikációja jelent meg magyar és olasz nyelven. Élete utolsó éveit visszavonulva töltötte. Magas életkort élt meg, 1943-ban, 88 éves korában ragadta el a halál. Ezekben az időkben az újságok elsősorban a háborús eseményekkel teltek meg, ezért Fest haláláról alig írtak valahol.

Munkái:

• Hogyan tanítsunk történelmet? Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1890-91.
• Nemzeti irányú történelmi oktatás. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1891-92.
• Történelem az egységes középiskolában. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1891-92.
• A történelmi oktatás módszere, Magyar Paedagógia, 1917.

Irodalom:

• Pelles Tamás: Fest Aladár (1855–1943) Kézirat

Vezető szakfelügyelő, tankönyvíró, történelemdidaktikus. 1937-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán. 1940-től a budapesti Eötvös Gimnáziumban kezdhette tanári pályáját, és a legnehezebb időszakban, 1952-ben lett a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium munkatársa, egy évvel később tanszékvezetője, mely munkakört 1974-es nyugdíjazásáig betöltött. Részese volt az 1960–70-es évek reformmunkálatainak, tankönyveiből, olvasókönyveiből nemzedékek tanultak/tanulnak az ország általános iskoláiban, kézikönyveit történelemtanárok ezrei használták, forrásszemelvény-gyűjteménye a középiskolai történelemtanítás fontos segédanyaga. Aktív élete mégis a gyakorlat, a tanügyirányítás volt, vezető közreműködés a történelemtanárok továbbképzésében. Több kitüntetés birtokosa (pl. Kiváló Tanár), de 1970-ben első történelemtanárként kapta meg a főváros Pro Urbe kitüntetését. Ókortörténeti tankönyvei fél évszázada vannak jelen az általános iskolai tanítási gyakorlatban. Titka az volt, hogy látványos sikerek között is képes volt állandóan megújulni, és tudott a gyermekek nyelvén írni. Mindemellett polihisztor is volt, a történelem tudóstanára.

Munkái:

• Történelem. Kézikönyv az általános iskolai történelmet tanító nevelői számára. VI. osztály. Tankönyvkiadó, Bp., 1956.
• Történelem az általános iskolák VI. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp. 1958. (Szabolcsi Józseffel)
• Történelem. Kézikönyv az általános iskolák történelmet tanító nevelői számára. VI. osztály. Tankönyvkiadó, Bp. 1960.
• Történelmi olvasókönyv. I. Forrásszemelvények az ókori történelem tanításához. Szerk. Hahn István. Tankönyvkiadó, Bp. 1961. (Waczulik Margittal)
• A történelemtanítás módszertana. Szerk. Eperjessy Géza. Tankönyvkiadó, Bp. 1965. (Köves Károllyal, Vas Károllyal)
• Történelem az általános iskola 5. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp. 1964. (Hegedűs Gézával)
• Budapest helytörténete az iskolai oktatásban. Tankönyvkiadó, Bp., 1966.
• Tanári kézikönyv az általános iskolai 5-6. osztályos történelem tanításához. Tankönyvkiadó, Bp., 1968.
• Régen volt, hogy is volt? Történelmi olvasókönyv az általános iskola 5. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp., 1966.
• Történelem és állampolgári ismeretek az általános iskola 5. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp. 1980.
• Történelem és állampolgári ismeretek. Általános iskola 5. osztály. Munkafüzet. Tankönyvkiadó, Bp. 1980.
• Régen volt, hogy is volt? Történelmi olvasókönyv az általános iskola 5. osztálya tanulói részére. Tankönyvkiadó, Bp. 1981.

Irodalom:

• Köves Károly: Történelem. Kézikönyv az általános iskolák történelmet tanító nevelői számára. VI. osztály. Írta: Filla István. Tankönyvkiadó, Bp., 1960. Történelemtanítás, 1960. 4. sz. 27-28. l.
• Hinora Sándor: Új történelem tankönyv az 5. osztályban. Történelemtanítás, 1964. 4. sz. 2-4. l.
• Major József: Még néhány megjegyzés az ötödikes tankönyvről. Történelemtanítás, 1964. 5. sz. 1-2. l.
• Szabolcs Ottó: Filla István. Történelemtanítás, 1982. 6. sz. 32. l.
• ~: In memoriam Filla István (1909–1982). Történelemtanítás, 1987. 2. sz. 10-11. l.

A dualizmus kori magyar történetírás egyik legtermékenyebb konzervatív alakja, egyháztörténész, akadémikus volt. Zsidó polgári, értelmiségi családból származott. Apja Frankl Sándor uradalmi orvos volt a Nyitra megyei Ürményben, aki kikeresztelkedett, s fiát egyházi iskolába járatta. Nagyszombatban és Esztergomban középiskolai éveit töltötte, majd 1862-től a pesti egyetemen végzett teológiát és bölcsészetet. 1864-ben bölcseleti doktor és tanár lett a nagyszombati érseki főgimnáziumban, 1865-től misés pap, aki hamarosan az esztergomi papnevelőben tanít. Már 1870-ben az MTA levelező, majd 30 éves korára annak rendes tagja lett, sőt 1979-től – Arany Jánost követően ­– az Akadémia titkáraként tevékenykedett. (1874-től – tanulmányai befejeztével – vette fel a Fraknói nevet.) Egyházi tisztségei valamivel szerényebbek voltak: nagyváradi kanonok és címzetes püspök lett, megyés püspök nem, pedig szeretett volna az lenni. 1890-től két évtizeden át – igaz, megszakításokkal, de – Olaszországban élt. Ügyesen forgatott vagyona egy részéből Rómában magyar történeti és művészeti intézetet alapított. Több európai akadémia, társaság és tanács tagja volt (Krakkó, Belgrád, Róma, Posen).

Munkái:

• Magyarország története. Katolikus gimnáziumok középosztályai számára. Második, javított kiadás. Pfeiffer Ferdinánd, Pest, 1863. 258 l. 1864. (2. javított kiadás) 1865. (3. kiadás)

Irodalom:

• Rottler Ferenc: Fraknói Vilmos (1843-1924). In: Rómer Flóris – Ipolyi Arnold – Fraknói Vilmos: Egyház, műveltség, történetírás (Magyar történetírók tára). Gondolat, Bp. 1981.

Főgimnáziumi tanár. Pozsonyban született, és középiskolai tanulmányait is ott végezte, a katolikus főgimnáziumban. 1867 és 1869 között a bécsi egyetem történelmi szemináriumának a hallgatója. 1869-ben már helyettes tanár korábbi középiskolájában. 1870-ben egyetemén történelem- és földrajztanári képesítést szerzett. Előbb a losonci, majd 1872-től újra a pozsonyi katolikus főgimnáziumban immár rendes tanár volt. 1895-ben került át a város állami főreáliskolájához.

Munkái:

• A Magyar Birodalom 888–1848-ig. Történelmi térkép. Pozsony, 1878.
• Világtörténelmi tabellák származási táblákkal. Különös tekintettel a magyar történelemre. Iskolai és magánhasználatra. Pozsony, 1881. 1887. (2. bővített kiadás)
• Két térkép a magyar történelemhez. Pozsony, 1889.
• Iskolai atlasz a világtörténelem tanításához. Stampfel, Bp. – Pozsony, 1890. 32 l.
• Magyarország története középiskolák alsó osztályai és polgáriskolák számára. Pozsony, 1892. (Gaal Mózessel)

Irodalom:

• A Magyar Birodalom 888–1848-ig. Iskolai faliabrosz. Részben Spruner és Jausz nyomán tervezte Helmár Ágoston. Ism.: Ortvay Tivadar. Századok, 1879. 766-770. l.

Jezsuita tudós. A Vas megyei Miskén született nemesi családban. 15 évesen lépett be a jezsuita rendbe. Nagyszombatban, Grácban, majd Bécsben is tanított retorikát, bölcseletet és teológiát. Utóbbi helyen többször is volt a kollégium rektora, Nagyszombatban a bölcsészeti kar dékánja. De volt a bécsi Pázmáneum igazgatója, 1711-től a magyarországi jezsuita rendtartomány elöljárója. Kutatásai kezdetén egyháztörténettel foglalkozott, majd 1695-től tudományos munkássága a történeti források felkutatása irányába fordult. Bécsben halt meg.

Munkái:

• Atlas Parvus Hungariae. Viennae, 1689.

Irodalom:

• Fallenbüchl Zoltán: Az „Atlas Parvus Hungariae” és Hevenesi Gábor. Térképtudományi tanulmányok, 1958.

Piarista pap, tanár. Horányi Gábor királyi tanácsosnak, Pest-Pilis-Solt megye alispánjának a fia. Budán született, majd Prágában, Budán, Pozsonyban, Kassán, Győrött tanult. 1752-ben Privigyén lépett a piarista rendbe, két év szerzetesi próbát követően Pesten tette le a fogadalmat. 1755-ben a rend Rómába küldte, ahol a természettudományokkal foglalkozott. Európa körútját követően 1758-ban tért végleg vissza hazájába. Rövidesen misés pap lett, majd Nyitrán, Szegeden, Kecskeméten, Mosonmagyaróvárott, végül Vácott tanított. Ekkor, élete második felében tudományos kutatásai a magyar történelem felé fordultak. Ezt követően visszavonultan élt, és csak munkájának szentelte életét. Sorra vették fel tagjaik sorába a külföldi tudós társaságok: a berlini, lipcsei, jénai, hesseni, svájci, bajor. 1778-ban bölcseleti doktor lett és a magyar történelem tanára. 1786-ban fogott hozzá a Memoria Hungarorum kiegészítéséhez. Az 1790-es országgyűlés feletti lelkesedésében adta ki a magyar Szent Koronáról szóló értekezését. Utolsó éveiben elkészítette két kötetben a piarista rend tudósainak életrajzát.

Munkái:

• Nova Memoria Hungarorum. I. köt. Pest, 1792.
• Scriptores Piarum Scholarum I-II. kötet. Buda, 1809.

Katolikus püspök, a Magyar Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) tagja, a Kisfaludy Társaság elnöke. 1809 októberében egy orvos-borbély fiaként Szentesen látta meg a napvilágot. Iskoláit Szegeden kezdte a piaristáknál, majd 1825-től Vácott lett papnövendék. 1828-ban a pesti egyetemen bölcsészdoktorrá avatták, majd 1832-ben pappá szentelték. Volt egyházmegyei jegyző, segédpap, de nevelő is, a Keglevich- és Erdődy-családoknál. Történetírói tehetségét a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán bizonyította az 1830-as évek közepén, a Tudós Társaságnak 1839-ben levelező, majd 1841-ben rendes tagja lett. (1841-es történelemtankönyvéből, melynek nyomán elnyerte az akadémiai rendes tagságot, nemzedékek tanultak.) Tanított a bécsi Theresianumban (magyar nyelvtant és irodalmat), 1847-ben pedig főúri pátfogóinak a támogatásával hatvani plébános lett, sőt 1848-ban – már báró Eötvös József miniszter felterjesztésére – címzetes csanádi püspökké nevezték ki. A forradalom és szabadságharc eseményei őt is magukkal sodorták. A kormányzat és a parlament mellett Debrecenben is kitartott (ekkor már hivatalánál fogva főrendi tag), s részt vett a Függetlenségi nyilatkozat szerkesztésében is. Szembeszállt a magyarországi püspököknek királyhűségre felszólító pásztorlevelével, sőt 1849 májusában ő lett a Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere. Természetesen számára is az emigráció keserű kenyere jutott osztályrészül. (A haditörvényszék távollétében halálra ítélte, sőt jelképesen fel is akasztották.) Csak 18 év múltán térhetett vissza hazájába. Az 1867-ben megalakult Magyar Történelmi Társulat alapító tagja (első alelnöke, s 1877-től elnöke) volt. 1868-tól Deák-párti parlamenti képviselő lett, s bár 1873-ban lemondott, de az 1876-ban Deák Ferenc halála folytán megüresedő mandátumot még elfogadta. 1878-ban Karlsbadban (ma Karlovy Vary) halt meg.

Munkái:

• A magyarok története Európába költözésöktől mostanig. A tanuló ifjúság számára. Pápa, 1841. (További kiadások: 1843, 1847, 1861.)
• A magyarok története. 1. szakasz: […] az Árpád-házból származó vezérek s királyok alatt. 2. szakasz: […] a vegyes házakból származott királyok alatt (1301-1526) 1843. 3. szakasz: […] a Habsburg-házból származó királyok alatt (1526-1780) 1844. 4. szakasz. Pápa, 1842-1846.
• A magyarok története a bölcsészettanuló ifjúság számára. Bécs, 1847.
• Magyarország történelme. I-VI. köt. Pest, 1860-63. I-VIII. köt. 1871-73.

Irodalom:

• Fraknói Vilmos: Emlékbeszéd Horváth Mihály felett. Századok, 1879. 253-265. l.
• Salamon Ferenc: Emlékbeszéd Horváth Mihály felett. = A Magyar Tudományos Akadémia Évkönyve, 1880.
• Márki Sándor: Horváth Mihály: A magyarok története. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1889–90. 679. l.
• Marczali Henrik: Horváth Mihály emlékezete. Budapesti Szemle, 1910. 161-184. l.
• Márki Sándor: Horváth Mihály (Magyar történeti életrajzok). Bp. 1917.
• Fenyő István: A demokrácia történetírója (Horváth Mihály reformkori pályakezdéséhez). Irodalomtörténeti Közlemények, 1968. 2. sz. 153-172. l.
• Pamlényi Ervin: Horváth Mihály. Művelt Nép Könyvkiadó és Magyar Történelmi Társulat, Bp. 1954.
• Várkonyi Ágnes, R.: Horváth Mihály társadalomtörténeti szemlélete. In: A pozitivista történelemszemlélet a magyar történetírásban I. köt. (A pozitivizmus gyökerei és kibontakozása Magyarországon) Akadémiai Kiadó, Bp. 1973.
• Pál Lajos: Horváth Mihály. In: Horváth Mihály: Polgárosodás, liberalizmus, függetlenségi harc (Válogatott írások). Vál., szerk. és bev.: Pál Lajos. Bp. 1986.
• Horváth Mihály. In: Pamlényi Ervin: Pályák és irányok (Historiográfiai és művelődéstörténeti tanulmányok). Bp. 1989. 13-77. l.

Jánossy István

• Az antik világ és a keresztyén Európa története a magyar honfoglalásig. 4. oszt. 1941?; A legújabb kor története 6. oszt. 1940. (Varga Zoltánnnal);

• A középkor és az újkor története 896-1789. V. oszt. Debrecen, 1939.;

Piarista gimnáziumi tanár. Néptanító fiaként Nyitrán végezte gimnáziumi éveinek első hat osztályát, majd 1888-ben Vácott lépett be a rendbe. A kecskeméti főgimnáziumban volt növendékpap, majd Nyitrán hallgatott teológiát. 1893-ban szerzett hittanári oklevelet, ezt követően a kolozsvári egyetemen hallgatott történelmet és latin nyelvet, mely tárgyakból szakvizsgát is tett. 1891-ben Kecskeméten hittani és latin, 1895-ben Kolozsvárott pedig történelmi pályadíjat nyert.

Munkái:

• A francia forradalom történetének történetírása hazánkban. Szeged, 1896.
• Magyarország története. 3. oszt. 1926?; Magyarország története a mohácsi vésztől napjainkig. A középiskolák 4. osztálya számára. 4. kiadás. Lampel, Bp. 1924. (Balanyi Györggyel)

A Vas megyei Felsőlövőn szerzett tanítói oklevelet. Külföldi egyetemen való továbbtanulását követően a felsőlövői tanítóképzőben tanárkodott, egészen 1875-ig. Itt megalapította a Vasvármegyei Tanítóegyesületet. Az egyesületalapító kedvenc tárgya a „földisme” (földismeret = geográfiai és históriai ismeretanyaggal) volt, mely cím alatt tanították nálunk 1880 előtt a földrajzot és a történelmet. Ekkor még csak német nyelvű térképeket használtak Magyarországon. Az első magyar nyelvű atlasz (Történelmi-Földrajzi Iskolai Atlasz), melynek névanyagát Jausz György készítette, is egy bécsi kiadó, Eduard Hölzel jóvoltából. Jausz 1875-ben meghívták Sopronba, a Felső Leányiskola igazgatójának. Jausz és a Vasvármegyei Tanítóegyesület – mellyel továbbra is tartotta a kapcsolatot – térképötleteinek megvalósítója lett Kogutowicz Manó, akivel a nyugat-magyarországi városban ismerkedett meg. Elkészítették Sopron vármegye térképét, amivel országos hírnévre tettek szert. Innen kezdve a marsallbotot Kogutowicz Manó (ls. ott) vitte tovább, Jausz korai halála miatt.

Munkái:

• Történelmi-földrajzi iskolai atlasz gymnasiumok, reáltanodák és hasonló intézetek számára. 1. osztály. Az Ó-világ. Kiad. Jausz György. Hölzel Ede, Bécs, 2. kiad. 1873.

Didaktikus, közoktatás-politikus, tantervi szakember, egyetemi magántanár, tankönyvíró. Szegedi kiskereskedő családból származott. A helyi piarista gimnáziumban végzett, egyetemi tanulmányait 1862–65 között Bécsben folytatta a bölcsészkaron, ahol megismerte Herbart munkásságát. Ezt követően Szegeden filozófiát, teológiát és filológiát tanult. Rövid pesti hittanári működés után Eötvös József kultuszminiszter 1869-ben Lipcsébe küldte Zillerhez a gyakorlati tanárképzés tanulmányozása céljából. 1971-ben tért vissza, majd a pesti egyetemen habilitált. A pedagógia magántanára lett, és 40 éven át oktatott pedagógiát, etikát és lélektant. 1872-ben miniszteri felkérésre létrehozta a gyakorló főgimnáziumot és a tanárképző intézetet. Az előbbinek pedagógiai vezetője, az utóbbinak filozófiatanára lett. 1873–1882-ig a Magyar Tanügy szerkesztője, 1873-tól pedig az Országos Közoktatási Tanács jegyzője, majd 1883-tól titkára lett. Vezető szerepet töltött be az 1879-es gimnáziumi tanterv vitáiban, kidolgozásában, és az utasításokat lényegében ő dolgozta ki. Átfogó tudományos rendszert ugyan nem alkotott, de 1909-ben kiadott Pedagógiai dolgozatai egybegyűjtött értekezései alapján körvonalazódnak herbartianus felfogásának legfontosabb elemei.

Munkái:

• Kármán Mór paedagógiai dolgozatai rendszeres összeállításban. I-II. köt. Bp. 1909.
• Kármán Mór pedagógiai művei. Összeáll., a bevezetést és a jegyzeteket írta: Faludi Szilárd. Tankönyvkiadó, Bp. 1969.

Irodalom:

• Emlékkönyv Kármán Mór huszonöt éves tanári munkásságának az ünnepére. Bp., 1897.
• Felkai László: Adalékok Kármán Mór oktatástanához. In: Tanulmányok a magyar nevelés történetéből 1849-1944. Bp. 1957. 23-81. l.

Bölcsészdoktor, tanítóképző-intézeti igazgató. A Szatmár megyei Porcsalmán született. Szatmáron és Sárospatakon járt gimnáziumba, utóbbi helyen lelkészképző vizsgát is tett 1865-ben, s egy évig a sárospataki református tanítóképzőben tanárkodott is. Ezt követően Eperjesen, Pozsonyban és Pesten nevelősködött, majd 1870-ben a nagykőrösi református tanítóképző igazgatója. 1872-ben Kolozsvárott pedagógiából doktori oklevelet szerzett, ezt követően Németországban és Svájcban látogatott meg tanítóképző-intézeteket. 1875-től a budai állami tanítóképző-intézetben pedagógiát és magyart tanított, 1881-től már csak pedagógiát. 1894-ben kinevezték az igazgatásilag különváló polgári iskolai tanítóképző-intézet igazgatójává, s egészen 1907-ig töltötte be ezt a tisztséget. Munkásságának fontos részét képezték a tanítóképezdei tankönyvek, kézi- és vezérkönyvek.

Munkái:

• A neveléstörténet kézikönyve. Bp., 1872.
• A nevelés- és oktatástörténet kézikönyve. Bp., 1875.
• A népiskola módszertana. Bp., 1878., 1879. (2,. átdolgozott kiadás) (Gyertyánffy Istvánnal)
• Hazai történelem és alkotmánytan a népiskolák számára. Bp., 1880.
• A magyar népiskolai tanítás története I-II. füzet. Bp., 1881-83.
• A magyarok története kapcsolatban a világtörténet nevezetesebb eseményeivel az elemi iskola V. osztálya számára. Bp., 1882., 1893. (2,. átdolgozott kiadás V-VI. osztály számára, két kötet)
• Vezérkönyv a népiskolai történettanításhoz egyszersmind Bevezetés a történettudományba tanítók és tanítójelöltek számára. Bp., 1882., 1886. (2. kiadás)(Mayer Miksával)

Irodalom:

• H. Kiss K.: Kiss Áron emlékezete. Nagykőrös, 1914.
• Árpássy Csaba: Kiss Áron. In: A budapesti Tanítóképző Intézet száz éve. Bp., 1969. 176-210. l.
• Müllerné Seres Ágnes: Kiss Áron tankönyvírói munkássága. In: Neveléstörténeti füzetek 1. Bp., 1984. 5-12. l.

Tanár, geográfus, a szegedi egyetem rektora. Apja, Kogutowicz Manó térképésznek nevelte, így annak korai halála után a Magyar Földrajzi Intézet Rt. vezetője lett. Számos korszerű, nemcsak földrajzi, de történelmi iskolai térkép, atlasz szerkesztője és kiadója volt. 1944-ben családjával Németországba távozott, és a Stuttgart melletti Ludwigsburgban halt meg.

Munkái:

• Kogutowicz Teljes Atlasza. Ötödik bővített és átdolgozott kiadás. Magyar Földrajzi Intézet Rt., Bp. 1912.

Geográfus, térképész, tanár, a hazai térképészet megalapítója. A morvaországi Seelowitzban (ma Židlochovice), egy császári és királyi adóhivatali altiszt apa és katolikus anya fiaként. (Az apa valószínűleg részt vett a császári csapatok őrmestereként az 1848/49-i itáliai és magyarországi hadműveletekben. A harcokban meg is sebesült.) Apja 12 éves katonai múltjára való tekintettel az Emanuel névre anyakönyvezett ifjú 1859-ben felvételt nyert a Prerau (Přerov) helységben lévő alsófokú, majd 1863-ban a Kuttenburgban (Kutná Hora) található középfokú katonai nevelőintézetbe. 1867–69-ben Olmützben (Olomuc) gyalogos iskolaszázadban, illetve Tullnban egy utász században műszaki vonalon tanult tovább. 1869-ben került a híres bécsi Katonai Műszaki Főiskolára, ahol magas színvonalú térképészképzés folyt. Az ifjú már ekkor kitűnt tiszttársai közül ezirányú tehetségével. 1873-ban fiatal hadnagyként Olmützbe került csapatszolgálatra. Zavaros katonaévek következnek, melynek eredményeként 1875-ben börtönbüntetésre ítélték, ahonnan két év múlva szabadulva lefokozva, közkatonaként folytatta katonai pályáját, majd hamarosan leszerelt. 1881-ben élete jelentős fordulatot vett azzal, hogy megismerkedett későbbi feleségével (1884-ben házasodtak össze) az –ekkor még csak 16 éves – bécsi Kapeller Rózával, illetve biztos állást kapott Sopronban, ahol a neves Lähne-intézetben taníthatott. Ekkor vette fel a Manó nevet, amely az Emanuel magyarosított formája volt. Munkakapcsolatba került Jausz Györggyel (ls. ott), közös munkáikra (pl. Sopron vármegye térképe) felfigyeltek Budapesten, a kultuszminisztériumban. Kogutowicz 1884 utáni térképeinek már Gönczy Pál, geográfus államtitkár a támogatója, szerkesztője, és Thirring Gusztáv földrajztudós az ismertetője. Kogutowicz a budapesti Posner-intézet munkatársa lett, a könyvkiadó kis térképészeti osztályán. 1884–90-ig 30 megyetérkép készült el, fali- és kézitérkép kiadásban egyaránt. Kogutowicz már 1883 óta tervezte önálló intézet alapítását. Ebben segítségére volt, hogy az 1885. évi Országos Történelmi Kongresszus határozatban szorgalmazta magyar nyelvű atlaszok és térképek készítését. Ez végül is akkor sikerült, amikor egyrészt Kogutowicz a Magyar Földrajzi Társaság rendes tagja lett, másrészt elnyerte a történész Márki Sándor támogatását is. 1890-ben Csáky Albin kultuszminiszter és Gönczy Pál államtitkár támogatásával létrejött a Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézet, egy bécsi cég társas vállalkozásaként. A Társa: Kogutowicz Manó, aki Hölzel halálát követően 1895-ben önállósította magát. Haláláig vezette intézetét. Itt a földrajziakkal párhuzamosan folyt a történelmi falitérképek kiadása is, olyan kiváló történész szaktekintélyekkel, mint Acsády Ignác, Csánki Dezső, Marczali Henrik, Márki Sándor és Pauler Gyula. Az intézet termékei a millenniumi kiállításon számos elismerést értek el, Kogutowiczot kitüntették, ahogy az 1900. évi párizsi világkiállításon is aranyérmet nyertek. 1901-ben – anyagi nehézségei miatt, az új miniszter Wlassics Gyula nem támogatta – átalakította intézetét részvénytársasággá, Magyar Földrajzi Intézet Rt. néven. Utolsó évei súlyos betegségben és komoly elismerések jegyében teltek el. Farkasréten díszsírhelyet kapott a fővárostól.

Munkái:

• Tíz térkép a hazai történelem tanításához. A gimnáziumok és reáliskolák III. és IV., a polgári iskolák III. osztálya számára. Tervezték: Acsády Ignác, Bartos József, Brózik Károly, Cherven Flóris, Csánki Dezső, Kogutowicz Manó, Kőrösi Albin, Marczali Henrik, Márki Sándor, Pauler Gyula. Bp. 1895.
• Történelmi Iskolai Atlasz I-III. füzet. Bp. 1897. 24 páros térképlap, 44 térkép Tervezték: Acsády Ignác, Brózik Károly, Cherven Flóris, Csánki Dezső, Goldziher Ignác, Marczali Henrik, Márki Sándor, Pauler Gyula.
• Kogutowicz Teljes Atlasza. Ötödik bővített és átdolgozott kiadás. Magyar Földrajzi Intézet Rt., Bp. 1912.

Irodalom:

• Márki Sándor: Magyarország új fali térképe. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1891-1892. 473. l.
• Történelmi iskolai atlasz I-III. füzet. Földrajzi Közlemények, Ismertetés. 1899. 233-235. l.
• Márki Sándor: Történelmi falitérképeink. Ismertetés. Földrajzi Közlemények, 1901. 183-198. l.
• Kisari Balla György: Kogutowicz Manó térképei. Bp. 1995.

Értelmiségi családban született. Anyja népszerű írónő (Kosáryné Réz Lola), apja zenetanár volt. A Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziumban, majd az Eötvös Kollégiumban tanult. A budapesti egyetem bölcsészkarát 1931–1936 között végezte. Tanárai közül Domanovszky Sándor, Szentpétery Imre, Hóman Bálint és Szekfű Gyula neve emelhető ki, különösen az utóbbi volt rá nagy hatással már a témaválasztásában is. (Az áruló-mítosz eloszlatása a Görgey-kérdésben.) 1936–41-ig – Domanovszky javaslatára és támogatásával – Franciaországba, ill. Angliába ment tanulmányútra, majd – Teleki Pál ösztöndíjával – az Egyesült Államokba is kijutott. Sikeresen szerepelt a románokkal folytatott vitában a svájci történész-világkongresszuson (1838), majd Amerikából hazatérve a Teleki Intézet igazgatóhelyettese lett (1941). 1945 után egy ideig lelkes és színvonalas tankönyvíróként bizonyította tehetségét, de 1949-ben a kommunista hatalomátvételt követően eltávolították az egyetemről, a Teleki Intézet vezetéséből is. 1957-ig „száműzetésben” könyvtárosként dolgozott. Ő ebből is tudott tőkét kovácsolni, elkészítette a magyar történeti bibliográfia első köteteit. 1956-ban a Magyar Történészek Forradalmi Bizottságának az elnökévé választották, amiért 1957-ben bebörtönözték. Itt is dolgozott, a Történettudományi Intézet akkori igazgatójának, Molnár Eriknek a támogatásával hozzájutott minden szükséges irodalomhoz. 1960-ban szabadult, és 1967-ig a Pest Megyei Levéltárban dolgozott. 1968-ban visszatért a Történettudományi Intézetbe, amit a Teleki Intézet utódintézményének tekintett. Immár újra utazhatott külföldre is, sorra látogatta a történettudomány nemzetközi fórumait Párizsban, Londonban, az NSZK-ban, az Egyesült Államokban. 1982-ben végre az Akadémia tagjává választották, sőt 1986-ban ő lett az MTA Történettudományi Bizottságának az elnöke. Az 1987-től zajló békásmegyeri Országos Történelemtanári Konferenciák állandó résztvevője, előadója volt. 1990-re elkészítette a Glatz Ferenc által történelemtanárok számára tervezett Magyarok Európában könyvsorozat 3. kötetét, Újjáépítés és polgárosodás címmel. Ez – a másik megjelent két kötettel együtt – azóta is tudományos alap a történelemtankönyvek készítéséhez. A rendszerváltást követően – két ciklusra is – az Akadémia elnökévé választották. 1996-ban visszavonult a Történettudományi Intézetbe, kivonulni készült a világból Dörgicsére, majd Pátyra. Mégis – 80 év felett is – újra tisztséget vállalt. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, sőt 1999–2007 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke lett. Romló fizikai, de töretlen szellemi erejével szinte haláláig betöltötte e tisztségeket. 2006-ban még elvállalta az 1956. évi forradalom emlékbizottságának az elnökségét. Glatz Ferenc megfogalmazásban vele az utolsó klasszikus polgár hunyt el, egy nagy történész nemzedék utolsó tagja.

Munkái:

• Magyarország története. 5. köt. Az őskortól a szatmári békéig. Gimnázium 7. és gazdasági középiskola 3. oszt számára. Szikra, Bp., 1945.;
• Magyarország története. 6. köt. A szatmári békétől napjainkig. Gimnázium 8., líceumok, gazdasági középiskola 4. oszt számára. Szikra, Bp., 1945. (Mérei Gyulával)
• Történelmi olvasmányok az V. osztály számára. Kiadta a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter, Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter, Bp., 1947.;
• Történelmi olvasmányok az VI. osztály számára. Kiadta a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter, Bp., 1948.; Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter, Bp., 1947. (Vajda György Mihállyal)
• Újjáépítés és polgárosodás 1711–1867. (Magyarok Európában III.) Háttér Lap- és Könyvkiadó, Bp. 1990.
• Vezérfonal a magyar és egyetemes történelem oktatásához. Szerk. Glatz Ferenc. História – MTA Történettudományi Intézete, Bp. – Békásmegyer, 1993. (Engel Pállal és Szakály Ferenccel)

Irodalom:

• Glatz Ferenc: Kosáry Domokos temetésére. História, 2007. 9-10. sz. 3-4. l.

Református lelkész, tanár. Sárospatakon született, tanulmányait Kassán és szülőhelyén végezte. 1784-ben főiskolai könyvtárnok, 1787-ben osztálytanító lett. 1790–91-ben Göttingában tanult, majd Pápán tanított. 1805-ben Lepsény, 1807-ben szülővárosa lelkésze lett, ahol 1808-ban tartotta székfoglalóját. Életét is itt fejezte be két évtizeddel később.

Munkái:

• Keresztyén katekizmus a vallás históriájával és némely szükséges könyörgésekkel együtt. Győr, 1796., 1802. (3. kiadás) 1802. (4. kiadás, Vác és Nagyvárad) 1816. (5., átdolgozott kiadás, Vác és Sziget)

1709-ben született a Veszprém megyei Szilasbalháson (ma Mezőszilas). Nevével 1727-ben mint nagykőrösi diákkal találkozunk az iskola anyakönyvében, majd két év múlva debreceni diák lett, egészen 1738-ig. Ezután a ceglédi iskola rektora volt, majd 1739 őszén Utrechtbe ment tanulni, ahol a református teológián doktori oklevelet szerzett. 1741-től 1769-ig ő volt az első akadémiát végzett igazgató-rektor Nagykőrösön. Mintaszerű, megbecsült polgára lett a kunsági városnak. Felesége, a kenderesi születésű Katona Anna, 17 gyermekkel ajándékozta meg urát. Ugyanakkor asztalától jóformán sohasem hiányzott egy-két árva gyerek. A város legelőkelőbb urai tartottak vele barátságot, így az 1758-ban felújított városi vigyázótoronyra az ő neve is felkerült az elöljárókéval együtt, s 1769-es kényszerű visszavonulását követően – megsüketült ugyanis – sem szenvedett szükséget, pedig a nyugdíj akkoriban még ismeretlen volt. 28 éves igazgató-rektori munkássága rendkívül szerteágazó és gazdag volt: a felsőbb éveseket tanította, felügyelt a kisebbek tanítására, a magánfoglalkozásokra, Kiss Áron kutatásai szerint 10 tankönyvet írt, vezette az iskolai anyakönyvet is, teológiai vizsgálatokat végzett a püspök megbízásából, de annak halálát követően az istentiszteletek, a temetések énekanyagának az összeállításában, és a búcsúztatók megírásában is közreműködött. E gazdag életpálya mégis a visszavonulást követően „tetőzött”, 1771-ben született meg a Kis Tükör, 1773-ban pedig a Hármas Kis Tükör. Utolsó napjait családja, az irodalom és barátai között osztotta meg, majd 1780. március 29-én csendben eltávozott. Azt még megérhette, hogy a Tiszáninneni Református Superintendentia 1776-ban előírta, hogy hazánk földrajzát és történelmét az ő könyvéből tanítsák. Nemsokára a többi magyarországi református iskolában is a Hármas Kis Tükört használták. Azt azonban álmában sem gondolhatta, hogy a következő század első felében katolikus, sőt piarista és más szerzetesi iskolák és apácazárdák is használják majd tankönyvét, persze a Szent História nélkül. Abban bizonyára „csúcstartó” hazánkban, hogy munkáját 1854-ig országosan forgalmazták (persze jelentős változtatásokkal), sőt még száz évvel később is használták egyes falusi iskolákban.

Munkái:

• Hármas Kis Tükör, mely I. A Szent Históriát, II. Magyarországot, III. Erdélyországot, annak földével, polgári állapotjával és históriájával, gyenge elmékhez alkalmaztatott módon, a’ nemes tanulóknak, summásan, de világosan előadja és kimutatja. Pozsonyban, 1773-ban

Irodalom:

• Kiss Áron: Losontzi István életrajza. Bp. 1905. (Népnevelők könyvtára 27. füzet)
• Katona András: Egy 225 éves magyar tankönyv és szerzője. Módszertani lapok. Történelem, 1996. 1-2. sz. 23-30. l.

Címzetes egyetemi nyilvános rendkívüli tanár, az MTA tagja. Felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetemen végezte az Eötvös Kollégium tagjaként. 1920–26-ig gimnáziumi tanár volt, majd igazgató lett. 1924-től az Országos Köznevelési Tanács Tankönyvbizottságának ügyvezető alelnöke volt. A dualizmus időszakában a szociológia és a történelemoktatás viszonyát vizsgálta, később jellemzően történelmi, történelemfilozófiai és pedagógiai tárgyú értekezéseket írt.

Művei:

• Történet, történettanítás és szociológia. Magyar Paedagógia, 1910. 257-263. l.
• A történettanítás reformja. Magyar Paedagógia, 1913. 330-344. l.
• A magyar közoktatás az abszolutizmus korában. Magyar Paedagogia, 1922. 5. sz. 72-77. l.
• Utasítások a polgári fiú iskola történettanításához. Bp., 1927.
• Utasítások a fiúközépiskola és leányközépiskola történettanításához. Bp., 1930.

Irodalom:

• Madzsar Imre, 1878–1946. Századok, 1945-46. 306-307. l.

Bölcsészdoktor, egyetemi tanár, az MTA tagja. Marcaliban az ottani zsidó rabbi fiaként született. A felsőbb osztályokat végezte nyilvános iskolákban, Győrött és Pápán tanult. 1870-ben iratkozott be a pesti egyetemre, ahol három évvel később tanári vizsgát tett. A tanárképző-intézet gyakorlóiskolájában Kármán Mór előadásait hallgatta. 1875-ben bölcsészdoktor lett, majd Berlinbe, Londonba, végül Oxfordba utazott. 1878-ban budapesti tanárképző intézet előbb helyettes, majd rendes tanára lett. 1878-ban az egyetem magántanára, majd 1893-ban a MTA levelező tagja lett. 1895-ben nevezték ki a magyar történeti katedrára rendes tanárrá. Ekkoriban ért pályája csúcsára. Az 1909–10-es évek után nagyobb munkákat már nem alkotott, több történelemtankönyve sem íródott. A háború közeledtével és idején aktuális témájú történeti írásai szaporodtak meg. Mivel a tanácsköztársaság idején elvállalta a felállítandó levéltári tanács elnökségét, később ellenfelei kihasználták a lehetőséget, hogy leszámolhassanak vele. 1923-ban nyugdíjazták és eltávolították az egyetemről. 1927 után teljesen visszavonult. Hosszú betegeskedés után hunyt el. Mivel a zsidótörvények hatálya alól az akadémiai tagokat 1940-ben még mentesítették, levelezőtagjaként búcsúztatta az Akadémia.

Munkái:

• Adalékok a magyar történettanítás újjáalakításához. A magyarok megtelepedéséig. Magyar Tanügy, 1876. 345-349. l.
• Adalékok a magyar történettanítás újjáalakításához II. A magyar hőskor. Magyar Tanügy, 1877. 20-25. l.
• Horváth Mihály: A magyarok története a tanuló ifjúság számára. Átdolgozta Marczali Henrik. Eggenberger, Bp., 1890. (10. kiadás)
• A magyar állam ismertetése. Történeti átnézet és a mai állapot. Segédkönyv közép- és polgári iskolák számára a magyar történettanítás kiegészítésére. Bp., 1892.
• Magyarország története. Középfokú iskolák számára. 3. oszt. Athenaeum, Bp., 1894., 1904. (2. kiadás) 1905. (3. kiadás) 1909. (4. kiadás)
• Magyarország története. Középfokú iskolák számára. IV. osztálya számára. Átdolgozta: Andor József. Athenaeum, Bp. 1900.
• Magyarország története. Középfokú iskolák számára. III. oszt. Átdolgozta: Andor József. Lampel, Bp., 1900.
• A történet kis tükre. Az elemi iskolák 5. és 6. oszt. számára. Bp., 1906.
• Előadása a történelem-tanításról. In: A szabad tanítás Pécsett 1907-ben tartott magyar kongresszusának naplója. Bp., 1908. 146-148. l. Válaszai a vitában felmerült kérdésekre: 182-183. l.

Irodalom.

• Gunst Péter: Marczali Henrik (1856–1940) In: Marczali Henrik: Világtörténelem – magyar történelem. (Történetírók tára sorozat. Sorozatszerkesztő: Glatz Ferenc) Válogatta: Gunst Péter. Gondolat, Bp., 1982. 5-24. l.
• Hajnal István: Marczali Henrik. 1856–1940. Századok, 1940. 359-360. l.
• Lukinich Imre gyászbeszéde a ravatalnál. Akadémiai Értesítő, 1940. 415-416. l.
• Szekfű Gyula emlékbeszéde a sírkőavatásnál. In: Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Évkönyve, 1943.
• Tóth Zoltán beszéde a sírkőavatásnál. In: Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Évkönyve, 1943.
• Tóth Zoltán: Marczali Henrik l. tag emlékezete. Bp., 1947. 29. l.
• Léderer Emma: Marczali Henrik helye a magyar polgári történettudományban. Századok, 1962. 468. l.
• Magyar zsidók a Millenniumon. Bp., 1896. 59., 148. l.

Történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Békés megyei Kétegyházán született, ahol édesapja uradalmi intéző volt. A tíz testvér közül Sándor volt a hetedik. Tanulmányait Nagyváradon kezdte, majd Pozsonyban folytatta. A gimnázium utolsó éveit a budapesti piaristáknál végezte. A budapesti tudományegyetemen – ahol didaktikára Kármán Mór tanította – 1876-ban kapott történelem-földrajz szakos tanári diplomát. Hunfalvy János és Salamon Ferenc gyakorolt rá különösen nagy hatást, az utóbbi mint tanárképezdében tartott történelmi gyakorlatok vezetője is. Aradon 1877–1886-ig tanított, itt találkozott Mangold Lajos és Varga Ottó tankönyvíró tanártársakkal. Ezután 1886–1892-ig Budapesten volt gimnáziumi tanár a VII. kerületi főgimnáziumban, de itt már csak történelmet tanított. Ekkor már, főleg az 1885-ös Országos Történelmi Kongresszuson tartott alapbeszámolója nyomán a hazai történelempedagógia egyik vezető alakja, és maradt is egészen 1902-ig. Középiskolai tanári, didaktikai és történelem kutatói munkássága mellett az 1886–87-es tanévben a Történelmi Társulat, 1888-ban pedig a budapesti egyetem magántanára lett, majd 1891-ben a Középiskolai Tanáregyesület válaszmányi tagja. 1892-ben már az Akadémia levelező tagjaként meghívták a kolozsvári egyetem történelem professzorának. Metodikai tevékenysége ezzel azonban messze nem ért véget. Az igen agilis egyetemi tanár tagja lett az Országos Tanárvizsgáló Bizottságnak, előadásokat tartott a Magyar Pedagógiai Társaságban, alapító elnöke volt a kolozsvári Tanári Körnek, az Országos Tanáregyesület legnagyobb vidéki szervezetének. Nem véletlen, hogy a kultuszminisztérium az 1902-ben tartott első történelemtanítási tanfolyam vezetőjéül és elméleti előadójául őt jelelölte ki. Ebből született az első rendszeres magyar történelem-módszertan, a Történettanítás a középiskolai új tanterv szellemében. Ízig-vérig pedagógus volt, a középiskolai neveléssel és az oktatással élete végéig szoros kapcsolatot tartott. A kolozsvári egyetem áttelepülését követően Szegeden folytatta működését. Gödöllőn hunyt el. 1960-ban szülőhelyén, Kétegyházán leplezték le Márki Sándor emlékművét.

Munkái:

• Márki Sándor: Történettanítás nép- és középiskolákban. In: A Magyar Történelmi Társulat 1885. Július 3-6. Napjain Budapesten tartott Congresszusának irományai. Szerk. Szilágyi Sándor. Századok, Bp. 1885. 136-137. l.
• Márki Sándor: Történeti fali térképeink. Bp. 1901.
• A magyarok története. A felsőbb leányiskolák II. oszt. számára. Bp., 1901.
• Történettanítás a középiskolai új tanterv szellemében. Singer és Wolfner, Bp. 1902.
• Magyar történeti szemléltető képek. Összeáll. és magy. szövegekkel ellátta: Márki Sándor. Bp. é. n. 130 l.
• Egyetemes történelem a gimnáziumok számára. 3 rész. Singer és Wolfner, Bp. I. rész: Ó-kor. Az 5. osztály részére. 1902. 206 l., II. rész: A közép-kor és az uj-kor 1648-ig. A 6. osztály részére. 1902. 236 l., III. rész: Az uj-kor 1648-1871-ig, a mostani államok földrajzával. A 7. osztály részére. 1903. 255 l.

Irodalom:

• Banner János: Márki Sándor emlékezete. Gyula, 1961. 7-37. l.
• Szebenyi Péter: Márki Sándor mint középiskolai tanár és didaktikus. Századok, 1969. 1201-1214. l.

Vallás- és közoktatásügyi miniszteri titkár. A Krassó megyei Lugoson született, ahol a középiskola három alsó osztályát végezte. Versecen a tanítóképző-intézetet látogatta. 1859-ben, mint tanító, Bécsben a műegyetemen mérnöki képzést kapott, de érdeklődése hamar a pedagógia felé irányult. Resicán és Szegeden magántanítóskodott, újságíró is volt, utóbbi helyen magyar nyelvet tanult. 1867-től a Pesti Napló, majd a Néptanítók Lapja munkatársa, 1870-től szerkesztője. 1873-tól minisztériumi munkatárs, s amikor az Országos Tanszermúzeumot megalapították, őt bízták meg annak a vezetésével. Különösen az 1885. évi országos tanszerkiállítás alkalmával fejtett ki jelentős tevékenységet.

Munkái:

• Rövid alkotmánytan osztatlan népiskolák számára. Lampel, Bp., 1876., 1877. (2. kiadás) 1879. (3. és 4. kiadás) 1880. (5. javított kiadás) 1883. (8. kiadás) 1884. (9. bővített kiadás) 1885. (10., 11. és 12. kiadás) 1887. (16. javított és bővített kiadás) 1889. (17. javított és bővített kiadás)
• Vezérkönyv az alkotmánytan oktatásában. Elemi-, felsőnép és polgári iskolai tanítók, nemkülönben tanítóképezdék, tanárok és növendékek használatára. Bp., 1877.
• Magyarok története nép- és polgári iskolák számára. Zilahy, Bp., 1877., 1878. (4. kiadás) 1886. (7., javított kiadás)
• Vezérkönyv a népiskolai történettanításhoz. Egyszersmind bevezetés a történettudományba tanítók és tanítójelöltek számára. Bp., 1882., 1886. (2. kiadás) (Kiss Áronnal)

Bölcsészdoktor, középiskolai rendes és egyetemi magántanár. Brassóban született, ahol középiskolai éveit is töltötte. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Berlinben és Párizsban végezte. 1879-ben doktorált és tanári vizsgát tett a kolozsvári egyetemen. 1886 és 1892 között a brassói főreáliskola, majd 1892–95-ben a budapesti VII. kerületi főgimnázium tanára volt, utóbbi évtől tanítóképző-intézeti gyakorló főgimnáziumi, egyszersmind szakvezető tanár lett az Eötvös Kollégiumban. 1897-ben a budapesti egyetemen Erdély történelmének a magántanára lett. Jelentős tankönyvíró és -szerkesztő volt, ő hozta létre az első teljes magyar és egyetemes történeti forrásgyűjtemény-sorozatot a középiskolák részére.

Munkái:

• Világtörténet 2. köt. A közép-kor és az új-kor. Lampel, Bp., 1902., 1911. (2. kiadás) 1919? (3. kiadás) 1922. (3. kiadás!)
• Világtörténet az új tanterv alapján. I-III. kötet. 1-2. kiadás. Lampel, Bp. 1902-1904.
• Világtörténet 1. köt. Az ó-kor. Lampel, Bp., 1904., 1909. (2. kiadás) 1915. (3. kiadás) 1919. (4. kiadás)
• Világtörténet 3. köt. Új-kor és legújabb kor. Lampel, Bp., 1904., 1912. (2. kiadás) 1919? (3. kiadás)
• Magyar történelmi olvasókönyv 1. r. Magyarország történelme a mohácsi vészig. Lampel, Bp., 1905., 1912. (2. kiadás) 1922. (3. kiadás)
• Magyar történelmi olvasókönyv 2. r. Magyarország történelme a mohácsi vésztől a tizennyolcadik század végéig. Lampel, Bp., 1907., 1915. (2. kiadás)
• Történelmi olvasókönyv 3. r. Az ó-kor történelme. Lampel, Bp., 1908., 1916. (2. kiadás) 1922. (2. kiadás!)
• Történelmi olvasókönyv 4. r. A közép-kor és az új-kor történelme 1648-ig. Lampel, Bp., 1909.
• Történelmi olvasókönyv 5. r. Az új-kor története 1648-tól és a legújabb kor története. Lampel, Bp., 1909.
• Történelmi olvasókönyv 6. r. Magyarország története különös tekintettel az alkotmány történetre. Lampel, Bp.1910.

Irodalom:

• ~: Mika Sándor (1859–1912) Századok, 1912. 398-400. l.
• Domanovszky Sándor: Mika Sándor. Történeti Szemle, 1912. 477-479. l.

Református főiskolai tanár. Sárospatakon, Jénában, Göttingában tanult. Hazajövetele után 1805–13-ig Pápán az egyetemes történelem, természettan, klasszika-filológia tanára volt. Betegeskedése miatt lemondott a tanításról, és Pesten az irodalomnak élt. Jelzett munkájával a Marczibányi Intézet jutalmát nyerte el 1819-ben.

Munkái:

• Közönséges historiai-biographiai lexikon I-IV. köt. Pest, 1819–20.

Rév-Komáromban született, apja világlátott író és irodalomszervező, a Mindenes Gyűjtemény megjelentetője volt. A korán árvaságra jutott fiú Debrecenbe került, s a református kollégium szorgalmas és tehetséges diákjaként 1797–1809-ig tanult a „civis városban”. 1804-ben „togatus diák” lett, ekkor kezdte őt tanítani Budai Ézsaiás is. Péczely József számára az „igazi” tanítás 1809-ben kezdődött, amikor a frissen végzett diákra bízták a latin klasszikusok magyarázatát. 1811-től a mezőtúri algimnáziumban lett rektor-tanító, mely iskola egyébként a debreceni kollégium „particulája” volt. Két évvel később a debreceni alma materbe hívták professzornak, előtte azonban is kétéves külföldi tanulmányút várt rá, Bécsben és Göttingában. 1815-ben kapta meg tanszékét Debrecenben, s haláláig volt a történelem előadója. Négyszer volt közben rektor, először 1818-ban, amikor még 29 éves sem volt, utolszor 1847-ben. Tanárnak kiváló lehetett. Nem volt terjengős. Ellentétben nagynevű elődjével, Sinai Miklós professzorral, aki több mint 20 évi tanítás után sem jutott történeti előadásai végére, Péczely minden évben előadta az egész újkori (az ókor és a középkor java a gimnáziumi anyag része volt) és magyar történelmet. Péczely munkáira az új Magyar Tudós Társaságban is felfigyeltek, s 1832-ben levelező, majd 1838-ban rendes tagja lett az Akadémiának. Pályadíjat csak azért nem kap(hat)ott, mert „A magyarok történetei”-t nem te(he)tte teljessé. Egyik legnemesebb cselekedete 1841-ben tett akadémiai alapítványa volt. 1848-ban képviselőjelölt volt az első népképviseleti országgyűlésbe, de Petőfihez hasonlóan a választáson kudarcot vallott. Ezzel az országgyűlés elesett attól a tisztességtől, hogy az ország egyik legjelesebb szónokát – mellesleg a határokon túl is ismert történettudóst – hallhassa. Legutolsó napjai alatt Debrecen lett az ország közepe. Az országgyűlés tanácskozásait sokszor meghallgatta, de azt nem tudjuk, hogy a trónfosztást kimondó ülésen jelen volt-e, sőt az álláspontját sem ismerjük. Két nappal Buda dicsőséges visszavívását követően szívroham vitte el. Temetésén az országgyűlés képviseletében Palóczy László volt jelen.

Munkái:

• Summarium historiae recentioris Europae. Debrecen, Első kötet, 1827. 436 l. Második kötet, 1830. 440. l.
• A magyarok történetei Ásiából kijövetelöktől fogva a mai időkig. I. köt. Ásiából kijövetelöktől fogva az Árpádház kihalásáig, II. köt. Az Árpádház kihalásától a mohácsi vérnapig. Debrecen, 1837.

Irodalom:

• Toldy Ferenc: Gyászbeszéd Péczely József felett. Akadémiai Értesítő, 1908. 10. füzet, 500-503. l.
• Kun Pál: Péczely József debreceni tanár élete és irodalmi hatása. Sárospataki Füzetek, 1869. 253-273. l.
• Zsigmond Ferenc: A debreceni kollégium és a magyar irodalom. Debrecen, 1840. (IV. Péczely kora 1815-1849) 75-80. l.
• Katona András: A debreceni professzor és tanítványa: Budai Ézsaiás és Péczely József. Módszertani Lapok. Történelem, 1996. 3. sz. 1-11. l.

A „Történelemtanítás” olvasószerkesztője, az OPI docense, a Tankönyvkiadó szerkesztője, tankönyvíró és történelemdidaktikus. A Tolna megyei Sárszentlőrincen született, középiskoláit Székesfehérvárott végezte, majd 1951-ben a pécsi tanárképző főiskolán, 1958-ban pedig az ELTE-n szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Közel félévszázados pedagógiai pályáját a székesfehérvári középiskolai működése fogta keretbe 1993-ig, de utolsó éveiben 1997-ig gazdaság- és művelődéstörténetet tanított a Janus Pannonius Tudományegyetem kihelyezett középiskolai karán. 16 évig volt történelem-szakfelügyelő, lokálpatriótaként szerkesztette a Fejét Megyei Szemlét és a Népművelők Fórumát. Érdekelte a felnőttoktatás is, amit az bizonyít, hogy tanított esti és levelező tagozaton közép- és főiskolás hallgatókat egyaránt. 1975-ben az Országos Pedagógiai Intézet történelem tanszékére nevezték ki docensnek. Innen a Tankönyvkiadóba vezetett az útja, ahol nyugdíjazásáig végezte a történelem- és filozófiakönyvek szerkesztését, miközben maga is írt, elsősorban estis tanulóknak szóló történelemtankönyveket. (Az egyikért nívódíjat is kapott.) Ő szerkesztette a Történelemtudomány új eredményei c. sorozatot, melyben – többek között – Bartha Antal, Gergely Jenő, László Gyula, Makkai László és R. Várkonyi Ágnes kötetei jelentek meg. Ekkor volt a módszertani folyóirat, a Történelemtanítás olvasószerkesztője is, akárcsak a Ma és Holnap c. Fejér megyei periodikumnak. 70. születésnapján még kötettel tisztelgett előtte Székesfehérvár városa, valamint magas állami kitüntetést vehetett át a köztársasági elnöktől, de ezt követően a súlyos betegség diadalmaskodott felette.

Munkái:

• Történelem III. Az újkor története. Tankönyvkiadó, Bp.,
• Egyszemélyes történelem. Szerk.: Román Károly. Árkus Kiadó – Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 1998.

Irodalom:

• Szabó Imre: In memoriam dr. Pesti János (1928–1999)

Főgimnáziumi igazgató. Mohácson született, a gimnázium első négy osztályát a pécsi cisztereknél végezte, majd belépett a gyermekszemináriumba, a VI. osztály után pedig papnövendék lett. Középiskolai évei után a pécsi teológián két évet végzett, majd a papi pályát feladva a budapesti egyetem bölcsészeti fakultására iratkozott be. Klasszika-filológiából szerzett tanári oklevelet, két évig a gyakorló főgimnáziumnál alkalmazták. 1876-ban a kaposvári főgimnázium rendes tanára lett, majd 1880-ban Trencsénbe, 1883-ban Pozsonyba került. 1884-től ideiglenesen a jászberényi, 1886-tól Miskolcon rendes főgimnáziumi igazgató volt. Iskolaszervező tevékenysége jelentős.

Munkái:

• Ókori hitéleti és művészeti régiségek gyűjteménye. Segédkönyv a történelem és irodalom szemléltető tanításához. Miskolc, 1896. 206 l.

Bölcsészdoktor, jezsiuta pap, apátkanonok, az egyetemi könyvtár igazgatója, a Ratio tankönyvírója, a tudományos magyar történetírás és –tanítás egyik megalapítója. A Pragmatica Sanctio törvénybe iktatásának évében született, tiroli származású katona atya és nagyapa leszármazottjaként. A Felvidéken, Érsekújvárott látta meg a napvilágot. Alsóbb iskoláit szülei pozsonyi lakhelyén végezte, majd a jezsuita rend bécsi Szent Anna kollégiumában, bölcsészetet pedig Nagyszombatban tanult. Pécsett, Nagyváradon, Trencsénben tanított, áldozópappá 1754-ben Egerben szentelték. Tanított még Rozsnyón, a bécsi Theresianumban, Győrött és Budán is. Bár a jezsuita rend 1773-as feloszlatása egzisztenciális szempontból is súlyosan érintette, de több komoly elismerésben is részesült. Például Mária Terézia királyi történetíróvá nevezte ki, de ő volt a Nagyszombatból Budára költöző egyetemi könyvtár első „könyvtárőre” (azaz igazgatója), s ezt a tevékenységét az intézmény Pestre költözése után is folytatta. Magas egyházi méltóságokat is viselt: II. Lipót idején nagyváradi kanonok, I. Ferenc pedig tornovai apáttá nevezte ki. Ő volt az első összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd felfedezője (Pray-kódex) és ismertetője is. 1801-ben, gazdag életművet hátrahagyva hunyt el. (Szinnyei József csaknem félszáz nyomtatásban megjelent művéről és mintegy száz kéziratban maradt munkájáról tudósít, illetve tud.)

Munkái:

• Historia regum Hungariae, cum notitiis previis ad cognoscendum veterem regni statum pertinentibus. Budae, 1801. 3 tom. 1577 l.

Irodalom:

• Lischerong Gáspár S. J.: Pray György élete és munkái. Bp. 1937.

Királyi tanácsos, tanítóképző-intézeti szakfelügyelő, tankönyvíró. A Tolna megyei Gyönkön született, ahol apja gimnáziumi tanár volt. Annak korai halála után Losoncra, majd Pestre került, és e két helyen végezte középiskolai tanulmányait is. 1866-ban a pesti egyetemre iratkozott be, ahol előbb klasszika-filológiai, majd irodalmi, történeti és földrajzi tanulmányokat folytatott. 1874-ben egy fővárosi IV. kerületi községi főreáliskolában lett ideiglenes tanár, majd az akkori VII. és V. kerületi főreáliskoláknál működött. Ezalatt letette a tanári szakvizsgát, majd a budapesti VI. kerületi állami polgári iskolai tanítóképző-intézetben működött, ahol 1893-ban az intézmény igazgatója lett. 1894-ben a vidéki állami tanítóképző-intézetek miniszteri biztosává nevezték ki, majd 1896-ban az újjászervezett Országos Közoktatási Tanács titkára lett, és volt egészen 1906-ig. 1902 nyarán ő szervezte meg az első magyar történelemtanítási tanfolyamot, melynek köszönhető az első rendszeres magyar történeti módszertan, Márki Sándor munkája (l. ott).

Munkái:

• A magyar nemzet története polgári és felsőbb leányiskolák számára. Bp., 1889., 1900. (2. kiadás)
• A magyar nemzet története az elemi népiskolák V. és VI. osztálya számára. Bp., 1890., 1896. (2. kiadás) 1898. (4. kiadás) 1901. (5. kiadás) 1906. (8., átdolgozott kiadás)
• A magyar nemzet története polgári fiú-iskolák számára. Bp., 1890.
• A magyar nemzet története. A középiskolák alsó osztályai számára. Méhner Vilmos, Bp. 1890. 158 l.
• A magyar nemzet története a mohácsi vészig. A gymnasium és a reáliskola III. és IV. osztálya számára. Franklin, Bp., 1900-1901., 1907. (2. kiadás)
• A magyar nemzet története. Felsőbb leányiskolák és tanítóképző-intézetek számára. Bp., 1901., 1903. (2. kiadás)
• Egyetemes történet a középiskolák felsőbb osztályai számára. I-III. kötet. Franklin, Bp. 1903-1906.

Irodalom:

• Beöthy Zsolt: Emlékezés Sebestyén Gyuláról. Magyar Paedagógia, 1911. 593-600. l.

Református lelkész, tanár, történész. A Bihar megyei Hajdúbagoson született, ahol apja birtokos nemes volt. Tanulmányait 1746-tól Debrecenben, Bécsben, Oxfordban, Groningenben végezte. 25 éves korára görögül, latinul, franciául és németül egyaránt kiválóan tudott. Hazatérve előbb Kunmadarason lett lelkész, majd 1760-tól 1791-ig Debrecenben tanított történelmet és klasszika-filológiát. 1781-ben szemére vetették egy egyházmegyei gyűlésen, hogy már 20 éve tanítja a történelmet, de hosszú szétcsapongásai miatt még nem jutott a végére. 1791-ben szuperintendensnek választották a lelkészek, de világiak ezt ellenezték. Tíz évig tartó pereskedés kezdődött, melynek végén elmozdították tanárságából. 1803-ban nyugdíjazták. Tudományos tevékenysége jelentős a hazai egyháztörténet terén is.

Munkái:

• Historia ecclesiastica. I. köt. 1564-ig, II. köt. 1773-ig. Kézirat

Irodalom:

• Révész Imre, id.: Sinay Miklós magyar történetbúvár emlékezete. Századok, 1868. 217-226. l.
• Révész Imre, ifj.: Sinai Miklós és kora. Adalékok a XVIII. századvég magyar társadalomtörténetéhez. Akadémiai Kiadó, Bp. 1959.
• Vörös Károly: Megjegyzések Révész Imre: Sinai Miklós és kora c. munkájához. Századok, 1962. 199-203. l.

Bölcsészdoktor, piarista rendfőnök, a MTA levelező tagja. A Veszprém megyei Bándon született, a gimnáziumot Veszprémben végezte. 1832-ben Trencsénben lépett be a piaristákhoz. 1835-ben Nagykanizsán próbaéves tanár, 1836–37-ben Vácott bölcsészhallgató. Doktorrá 1837-ben avatták Pesten. A következő három évben Nyitrán és Szentgyörgyön teológiát hallgatott, 1840-ben pappá szentelték. Előbb Tatán, majd Budán gimnáziumi tanár, majd az egyetemes történeti tanszéket kapta a váci líceumban, ahol érem- és oklevéltant is tanított. A szabadságharcot követően hazafias érzelme miatt rövid időre eltiltották a tanítástól, de előbb Szegeden, majd 1851-ben már a pesti piarista gimnázium tanított történelmet, földrajzot, számtant és mértant. Lelkes történelmi előadásait idegenek is látogatták. 1858-ban el is kellett hagynia Pestet, mert nem volt hajlandó németül tartani az előadásokat. (1861-ben nevét is magyarosította.) A Szegedre „száműzött” tanárt ez év végén a MTA levelező tagjává választotta. Az önkényuralom enyhülése korában a Tisza parti városban egyre több elismerésben részesült. Előbb rendi másodfőnök, majd gimnáziumi igazgató lett, sőt 1862-ben kormánytanácsos. 1865-től Pesten főgimnáziumi igazgató és történelemtanár lett. 1866-ban az egyetemen az egyetemes történelem és a történelem-módszertan rendes tanára lett, 1867-ben pedig piarista rendfőnök, ez utóbbi minőségben haláláig.

Munkái:

• Bolla Márton Egyetemes világtörténetének főbb vonalai. I-III. kötet. Pest, 1849.
• Egyetemes világtörténet a felsőbb gymnasiumi ifjúság számára. I. köt. Ókor. Pest, 1851., 1856. (2. kiadás) Pozsony, 1862. (3. kiadás) 1855. (4. kiadás) 1870. (6., javított kiadás) Pest, 1873. (7., javított kiadás) Budapest, 1878. (7., javított kiadás) 1880. (8., javított kiadás) 1883. (9.,, javított kiadás) 1886. (10. javított kiadás)
• Egyetemes világtörténet a felsőbb gymnasiumi ifjúság számára. II. köt. Középkor. Pest, 1853., 1861. (2., javított kiadás) Pozsony, 1863. (3., javított kiadás) 1870. (5., javított kiadás) Pest, 1873. (6. kiadás) Budapest, 1875. (7., javított kiadás) 1883. (8. kiadás)
• Egyetemes világtörténet a felsőbb gymnasiumi ifjúság számára. III. köt. Új-kor. Pest, 1856., 1863. (2., javított kiadás) Pozsony, 1864. (3. kiadás) 1870. (4., javított kiadás) Pest, 1874. (5. kötet) Budapest, 1875. (6., javított kiadás) 1883. (7., javított kiadás) 1886. (8., javított kiadás)

Református lelkész és főiskolai tanár. A Zemplén megyei Bodrogolasziban született, az ottani református lelkész gyermekeként. Apjával Tölcsvárra került, ahol tőle kezdett el tanulni, majd 1825-ben Erdőhorvátiba járt iskolába. A következő évben Tályán, majd Sárospatakon folytatja tanulmányait, előbb az algimnáziumban, majd 1832-ben akadémiai pályára lépett. Korán kitűnt érdeklődése és tehetsége a latin nyelv és a történelem iránt. 1838-ban Szepes megyében németül tanult, 1840-től Patakon alsóbb osztályokban már tanított is. 1845-ben Berlinbe ment külföldi tanulmányútra, visszatérve letette a papi vizsgát és 1848-ig segédlelkész lett. Ettől az évtől Sárospatakon állandó tanító, majd 1854-ben a történelem szaktanára lett. 1856-ban már ő volt a főiskola titkára és levéltárnoka. Szeretett városában halt meg.

Munkái:

• Ó-kor történetei. Sárospatak, 1852.
• Magyarország története. Népiskolai könyvtár V. Sárospatak, 1853.
• Középkor történetei. Felgymnázium számára. Sárospatak, 18557., 1865. (2. kiadás)
• Világtörténet algymnasium számára. Sárospatak, I-III. köt. 1857., 1860. (2., javított kiadás) I. Ókor története a világ teremtésétől a nyugotrómai birodalom enyésztéig; II. Középkor története … a vallásújításig; III. Új kor története … a bécsi gyűlésig.
• Új-kor történetei. Felgymnasium számára. Sárospatak, 1858., 1867. (2. kiadás)

Piarista pap, történelemtanár. A Nyitra megyei Néver községben született – valószínűleg szlovák jobbágycsaládból –, s 18 éves korában Nyitrán, Pállya István rendfőnöksége idején lépett be a kegyesrendbe. A szorgalmas és kitartó ifjú piaristát rendi elöljárói nagyon megkedvelték, s trencséni novícius éveit követően már növendékpapként tanított az új század első éveiben Podolinban, Sátoraljaújhelyen és Debrecenben. A bölcsészeti tanfolyamot Vácott, a hittudományt Nyitrán végezte, a bölcsészdoktori oklevelet a pesti egyetemen szerezte. Bolla Mártonnal igen jó barátságba került, amit a történelem iránti közös érdeklődésük csak elmélyített. A váci líceumban tartott előadásainak anyagából írta középiskolai használatra szánt magyar történelmi tankönyvét, az 1816-ban megjelent, s alig több mint egy évtized alatt öt kiadást is megért, eredetileg latinul írt, de 1832-ben magyarul is megjelent kétkötetes művét. Hosszabb váci tanárságát (1810-1829) és rövidebb szegedi igazgatóságát (1829-1932) követően a pesti piaristák igazgatója lett. Életének utolsó évtizedében (1840-1850) – felhagyva a tanítással – a budai helytartótanács tanulmányi bizottságának osztályvezetője volt. E beosztásban a bizottság középiskolai szakértője ás a központi cenzúrabizottság tagja lett. Mégsem tudta – vagy nem is akarta – megakadályozni, hogy volt váci tanítványa, Horváth Mihály megjelentessen több olyan tankönyvet, melyek azért íródtak, hogy kiszorítsák a használatból a káros hatásúaknak ítélt korábbiakat, így Bolla és Spányik tankönyveit is.

Munkái:

• Historia pragmatica regni Hungariae, compedio proposita. Pestini, 1820. (További kiadás: 1822, 1825, 1828, 1834, 1844)
• Magyarország rövid históriája, a nemzet eredetétől II. Lajos király idejéig. I. köt. Pest, 1832. (További kiadás: 1834, 1843.)
• A római császároknak és német királyoknak I. Rudolftól II. Ferencig, úgy szinte Magyarországnak I. Ferdinándtól fogva a mi időnkig való rövid históriája […] II. köt. Pest, 1832. (További kiadás: 1833, 1843.)
• Magyarország oknyomozó története. Pest, 1845.

Irodalom:

• Papp László: Spányik Glicér (1781–1850) In: Magyar piaristák a XIX. és XX. században. Életrajzi vázlatok. Szerk.: Balanyi György. Szent István Társulat, Bp., 1942. 44-53. l.

Bölcsészdoktor, református püspök, a MTA másodelnöke, a Kisfaludy Társaság alelnöke. Nagyenyeden született és végezte a gimnáziumot. 1845-től Kolozsvárott tanult. A vallás- és közoktatási minisztériumot 1848/49-ben államtitkárként hónapokig vezető édesapja mellett dolgozott a minisztériumban, majd utászként 20 évesen hadnagyságig vitte a honvédseregben. Két évig tagja volt (a mennyiségtan tanáraként) az 1850-es években a nagykőrösi gimnázium híres nevelőtestületének, ahol Arany volt a magyartanár. Tanított Kecskeméten is (szintén mennyiségtant), majd református lelkész volt Kézdivásárhelyen és Kunszentmiklóson. 1858-ban az Akadémia levelező tagja lett. (1869-től rendes tag, 1878-tól igazgatósági tag lett.). 1863-tól Szabadszálláson lelkész, 1865-ben pedig a fülöpszállási kerület országgyűlési képviselője lett. A kiegyezés után különböző magas tisztségeket töltött be: 1867-ben minisztériumi osztálytanácsos, majd Trefort minisztersége idején miniszteri tanácsos volt, 1884-től református püspök lett. A budapesti egyetemen előbb magántanár, majd 1882-ben bölcsészdoktor lett. 1892 és 1895 között az Akadémia másodelnöke, de volt a Kisfaludy Társaság alelnöke is. Budapesten hunyt el.

Munkái:

• Magyarország története rövid vonásokban középtanodák számára. Pest, 1861., 1865. (2., bővített és javított kiadás) 1891. (3. kiadás)

A társadalomtudományi tárgyak módszertanosa, neveléstudományok doktora, tantervelméleti szakember, intézetigazgató. Pályáját a szegedi egyetem foglalta keretbe, tanársegédként élete első (1955­–56), majd professzorként utolsó néhány évét töltötte ott (1997–2001). 1955-ben az ELTE-n a történelem szakot, 1962-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán az orosz szakot végezte el. Közben húsz évig általános iskolai tanár (1957–78), s ezzel részben párhuzamosan a hajdani fasori Evangélikus Gimnázium épületében működő Országos Pedagógiai Intézet kezdetben beosztott, majd vezető munkatársa, több mint negyed századon keresztül, 1964-tól annak megszűnéséig. 1992–97-ig a Fővárosi Pedagógiai Intézetet vezette. 1964-ben egyetemi doktor, 1978-ban a neveléstudományok kandidátusa, 1995-ben nagydoktor lett. Tantárgyi didaktikusként élharcosa volt az általános iskolai történelemtanítás látványos megújulásának, a jelenismereti stúdiumok (állampolgári ismeretek) bevezetésének az 1970-es és 80-as években. Az 1978-as általános iskolai tanterv főszerkesztőjeként az alapfokú képzés egészét helyezte új alapokra a követelményrendszer középpontba helyezésével, a tanulói személyiségfejlesztés programjával. A NAT egyik kezdeményezője, és gyakorlati munkálatainak irányítója volt. Vezető szerepet töltött be – még az 1980-as évek közepén – a szakfelügyelet szaktanácsadássá történő átalakításában is. 1986-tól irányító tisztségeket töltött be az MTA Tudományos Minősítő Bizottságának pedagógiai, 1995-től az MTA Doktori Tanácsának szintén pedagógiai szakbizottságában. Tagja volt 1995-től az MTA pedagógiai bizottságának és 1997-től az Országos Köznevelési Tanácsnak is.

Munkái:

• Csoportmunka az általános iskolai történelemtanításban. OPI, Bp. 1969.
• Feladatok – módszerek – eszközök. Visszapillantás a hazai történelemtanítás múltjára. Tankönyvkiadó, Bp. 1970.
• Mit készítsünk, mit rajzolunk a történelemórára? Szerk. Vladár Ervin. Tankönyvkiadó, Bp. 1970. (Bernáth Jánossal, Bodó Lászlóval, Horváth Zoltánnal)
• Tanári kézikönyv a Képes történelmi atlasz használatához. Tankönyvkiadó, Bp., 1973. (Hőnyi Edével)
• Történelemtanítás szaktanteremben. Szerk. Szebenyi Péter. OPI, Bp. 1973.
• A tanulók történelmi fogalmainak fejlődése (Az általános iskola 5. osztályától a gimnázium IV. osztályáig) Tankönyvkiadó, Bp. 1976. (Eperjessy Gézával)
• Az általános iskolai nevelés és oktatás terve. Történelem és állampolgári ismeretek 5-8. osztály. OPI, Bp. 1978.
• Történelemtanításunk a korszerűsítés útján. Tankönyvkiadó, Bp., 1978.
• Az általános iskolai nevelés és oktatás terve. Történelem – állampolgári ismeretek. Tantervi útmutató 5-8. osztály. Tankönyvkiadó, Bp. 1979.
• Tanári kézikönyv a Képes történelmi atlasz használatához. Tankönyvkiadó, Bp. 1983. (Hőnyi Edével és Péczi Ernőnével)
• Az általános iskolai nevelés és oktatás terve. A fakultatív foglalkozások programja. A munka világa. Szerk. Olgyai Andrásné. OPI, Bp. 1984.
• Állampolgári ismeretek. Általános iskola 8. osztály (Útmutató az állampolgári ismeretek tanításához az általános iskola 8. osztályában). Szerk. Balla Árpád. Bp., 1983. (Helméczy Mátyással és Mérő Endrével)
• A rendszeres iskolai történelemtanítás és a történelemmetodika kezdetei Magyarországon (1650-1848) Bp. 1989. (A történelemtanítás módszertanának forrásai 1.)
• Történelemtanítás Angliában. Akadémiai Kiadó, Bp. 1989.
• Társadalmi ismeretek az általános iskola 8. osztálya számára Tankönyvkiadó, Bp., 1990. (Balla Árpáddal és Helméczy Mátyással)
• Útmutató a 8. osztályos társadalmi ismeretek tanításához. Tankönyvkiadó, Bp. 1990. (Balla Árpáddal és Helméczy Mátyással)
• Filla István: Történelem az általános iskolák 5. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp. 1991. (Átdolg. Szebenyi Péter)
• Válaszúton a szakfelügyelet. Akadémiai Kiadó, Bp., 1993.
• Tantervek külföldön. Szerk. Horánszky Nándor. OKI, Bp. 1993.
• Állampolgári ismeretek az általános iskola 8. osztálya számára. Korona Kiadó, Bp. 1993. (Balla Árpáddal)
• Szemléltetés a történelemtanításban (Történeti áttekintés). In: A szemléltetés évszázadai. Szerk.: Jáki László. OPKM, Bp., 2000.

Irodalom:

• Filla István: Egy meggyőző írás. Szebenyi Péter: Csoportmunka az általános iskolai történelemtanításban. OPI, Bp. 1969. Történelemtanítás, 1970. 2. sz.
• Vas Károly: Szebenyi Péter: Feladatok – módszerek – eszközök. Tankönyvkiadó, Bp., 1970. Történelemtanítás, 1971. 1. sz. 26-27. l.
• Szabó Károly: Eperjessy Géza – Szebenyi Péter: A tanulók történelmi fogalmainak fejlődése. Tankönyvkiadó, Bp. 1976. Történelemtanítás, 1976. 4. sz. 31-32. l.
• Szamosújvári Sándor: Szebenyi Péter: Történelemtanításunk a korszerűsítés útján. Tankönyvkiadó, Bp., 1978. Történelemtanítás, 1979. 2. sz. 27. l.
• Katona András: Szebenyi Péter (1933–2001). Módszertani Lapok. Történelem, 2002. 1. sz. 33. l.
• Ballér Endre: Szebenyi Péter tantervelméleti munkássága. In: Szebenyi Péter emlékkönyv. FPI, Bp., 2003. 7-11. l.
• Katona András: Az általános iskolai történelemtanítás megújítása Szebenyi Péter szakmódszertani munkásságában. In: Szebenyi Péter emlékkönyv. FPI, Bp., 2003. 76-83. l.

Munkái:

• Egyetemes történelem 1. r. 4. oszt. 1927.; Egyetemes történelem 1. r. Egyetemes történelem. II. r. 5. oszt. 1928.; Egyetemes történelem. III. r. 6. oszt. 1929.; Egyetemes történelem. III. r. Egyetemes történelem. IV. r. 7. oszt. 1930. Mind a gimnázium, reálgimnázium és reáliskola számára, Szent István Társulat, Bp. (Marczell Ágostonnal)
• Az antik világ és a keresztény Európa története a magyarok honfoglalásáig. 4. oszt. 1938.; A legújabb kor története a francia forradalomtól napjainkig. 6. oszt. 1940. Mind a gimnázium és leánygimnázium számára, Szent István Társulat, Bp.; (Marczell Ágostonnal)
• Magyarország története I-II. 7-8. oszt. 1941-1942. Mind a gimnázium és leánygimnázium számára, Szent István Társulat, Bp.

Piarista áldozópap, tiszteletbeli kormánytanácsos, a budapesti Kalazantinum igazgatója, vizsgáló bizottsági tag. Esztergomban született, 1870-ben lépett a piarista rendbe, 1874-ben miséspappá szentelték.

Munkái:

• Világtörténet gymnasiumi használatra. I. rész. Ókor. Pallas, Bp. 1891.
• Világtörténet gymnasiumi használatra. 2. r. 2. kiad. 1892., 1902. (2. kiadás) 1903. (3. kiadás)
• Világtörténet gymnasiumi használatra. 3. r. 1893., 1902. (2. kiadás) 1904. (3. kiadás)

Tanító, politikus, országgyűlési képviselő, publicista. A Komárom megyei Ácsteszéren született jobbágycsaládból. Kezdetben ő is kétkezi munkából élt, aztán előbb segédtanító lett, majd a budai tanítóképzőt elvégezve Kecskeméten és Nyitrán tanított. Még fiatalon bejárta Európa nagy részét, és – megismerve az angol és francia politikai mozgalmakat – bekapcsolódott a hazai közéletbe. Röpirataiban a polgári átalakulás programját népszerűsítette, ráadásul annak forradalmi útját javasolta. Az elsők között vetette fel a jobbágyság minden váltság nélküli felszabadításának a kérdését is. 1847-ban sajtóvétség miatt börtönbe vetették, ahonnan 1848. március 15-én szabadította ki a forradalmi Pest-Buda népe. Ezt követően Munkások Újsága címmel hetilapot adott ki, sőt tagja lett az első népképviseletei országgyűlésnek is. A szabadságharc leverését követően a halálos ítélet elől nyolc évig bujdosnia kellett, de 1857-ben kegyelmet kapott. Az 1860. március 15-i tüntetés szervezése miatt ismét elítélték, és 1867-ben csaknem megvakulva szabadult börtönéből. Az 1869-ben szervezett Általános Munkásegylet elnöke lett, és Arany Trombita címmel ismét lapot indított, mely a munkásegylet közlönye volt. 1869–1872 között ismét képviselő lett, és tervezetet nyújtott be a közoktatás gyökeres átalakítása tárgyában. Ezt követően visszavonult a közélettől, utolsó éveit nagy nyomorúságban töltötte

Munkái:

• A magyarok története kérdésekben és feleletekben az ifjúság számára. Buda, 1841., 1842. (2. kiadás) 1844. (3. kiadás) 1847. (4. kiadás)
• Általános világtörténet. Buda, 1841. (1843.)
• Általános földleírás és Magyar tartományok leírása, kérdések és feleletekben az ifjúság számára. Buda, 1941., Pozsony, 1942. (2. kiadás) Buda, 1943. (3., javított kiadás)
• Az 1848-dik évi legújabb törvények magyarázata. Pest, 1848.

Irodalom:

• Révész Mihály: Táncsics Mihály és kora. Bp., 1942.
• Táncsics Mihály irodalmi munkássága. Századok, 1948. 326-335. l.
• Vincze László: Táncsics Mihály pedagógiai nézetei. Bp., 1953.
• Táncsics Mihály: Életpályám (Tények és tanúk). Magvető, Bp., 1978.

Bölcsészdoktor és akadémiai tag, országgyűlési képviselő. A Komárom megyei Csepen született, apja megyei főbíró volt. Pozsonyban és Pápán járt középiskolába. 1856-ban jött Pestre, ahol előbb református teológiára iratkozott be, majd jogi és bölcsészeti tárgyakat hallgatott az egyetemen. 1860–64-ig a Pesti Napló szerkesztőségi tagja volt, 1864–69-ben pedig a magyar irodalomtörténet tanára volt a pesti református főgimnáziumban. 1864-ben az Akadémia levelező, majd 1880-ban rendes tagja lett. 1869–1875-ig honvédelmi minisztériumi tisztviselő volt, de 1867–1875-ig a megalakuló Történelmi Társulat titkára, sőt a Társulat folyóiratának számító Századok szerkesztője volt. Ekkor szakítva a politikával, kizárólag a történeti kutatásoknak szánta életét, bár 1878-ban és 1781-ben is országgyűlési képviselő lett. A függetlenségi eszme képviselőjeként a képviselőház az ő javaslatára határozta el, hogy az ezredév emlékére az ország hét pontján emlékművet állíttat, s ennek kormánybiztosa is Thaly lett. Ő volt millenniumi kiállítás történelmi csoportjának alaelnöke. Munkájáért kitüntették. Jelentős szerepe volt Rákóczi és bujdosótársai hamvainak 1906-os hazahozatalában is, amit ő ekkor már három évtizede sürgetett. Az 1900. évi párizsi világkiállítás híres huszártermének a megalkotásáért, valamint negyvenéves történészi kutatómunkájáért magas kitüntetésben részesült. Több társaság (pl. heraldikai és genealógiai, régészeti és embertani társulat), hazai és külföldi egyetem, akadémia (pl. kolozsvári, milánói, torinói) és állam (pl. a török szultán, az olasz király) kitüntettje volt. Polyák Béla barátja Trencsén megyei birtokán vendégeskedve halt meg. Pozsonyban temették el, és végrendetileg 5000 koronát hagyott a Magyar Tudományos Akadémiára.

Munkái:

• Rákóczi Tár. Történelmi érdekű naplók, emlékiratok, levelezések, pátensek, országgyűlési diáriumok és törvények gyűjteménye II. Rákóczi Ferenc korából I-II. Pest, 1866-68.
• Késmárki Thököly Imre és némely naplói és emlékezetes írásai 1686-1705. I-II. Pest, 1868-73.
• Az ezredévi országos hét emlékoszlop története. Hét képpel Pozsony, 1898.

Irodalom:

• Veszprémy Dezső: Tali és Széchiszigeti Thaly Kálmán életrajza I. Bp., 1928.
• R. Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetírása. (Tudománytörténeti tanulmányok I.) Akadémiai Kiadó, Bp. 1961.

Állami főgimnáziumi tanár. Pozsonyban született. 1881-ben tett tanári vizsgát történelemből és földrajzból, majd a budapesti állami tanárképzőintézeti gyakorló főgimnáziumba került tanítani. Tankönyvek sorát készítette.

Munkái:

• A magyar nemzet történelme középiskolák alsó osztályai számára I. rész. A III. oszt. számára. Bp., 1900., 1903. (2., rövidített kiadás) 1909. (3., átdolgozott kiadás)
• A magyar nemzet történelme középiskolák alsó osztályai számára II. rész. A IV. oszt. számára. Bp., 1900., 1910. (3., átdolgozott kiadás)
• A magyar nemzet történelme iskolai használatra. Felsőbb leányiskolák és tanítóképzők számára. Bp., 1900., 1904. (2. kiadás)
• Egyetemes történelem. Középiskolák felső osztályai számára. V-VII. osztály. Szent István Társulat, Bp. 1901-1904.
• A magyar nemzet oknyomozó történelme. Középiskolák VIII. osztálya számára. Bp., 1906.

Történész, egyetemi tanár, kandidátus. Lébényben született egyszerű paraszti családban, ezért az átlagosnál hosszabb és nehezebb utat kellett megtennie az egyetemi tanárságig. A polgári iskola elvégzése után 1940-ben a soproni evangélikus tanítóképzőben szerzett diplomát. Először a csepeli Weiss Manfréd gyár tanonciskolájának volt a tanára, 1947-től az új, átalakuló, 3000 fős ipari tanuló iskola vezetője. Innen került a budapesti egyetemre, ahol 1952-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1955-ig az ELTE bölcsészkarán tanársegéd volt, majd ezt követően tanított a Fáy András Gimnázium technikumi esti tagozatán is. 1967–1963-ig a Tankönyvkiadó szerkesztője volt, majd visszatérhetett az egyetemre, ahol aztán váratlan haláláig tanított. 1978–1984-ig oktatási dékánhelyettes volt. Két évtizedig a Történelmi Társulat tanári tagozatának az elnöki tisztét töltötte be, nagy ügybuzgalommal. A nemzetközi történészdidaktikai konferenciák, kétoldalú tankönyvegyeztető tárgyalások egyik állandó magyar szakértő résztvevője volt, de aktívan működött közre az iskolai térképek és atlaszok készítésében is. Igen jelentős tankönyv- és kézikönyvírói, valamint olvasókönyv-szerkesztői munkássága mellett a történelemórai forráselemzéssel kapcsolatos publikációi meghatározó jelentőségűek.

Munkái:

• A történelmi tudat alakulása középiskolai történelemtankönyveinkben a századfordulótól a felszabadulásig. Tankönyvkiadó, Bp. 1976.
• Történelem a gimnázium III. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp., 1957.
• Történelmi forrásfeldolgozó órák a gimnázium III. osztályában. Tankönyvkiadó, Bp. 1958.
• Történelmi olvasókönyv. III. Forrásszemelvények az egyetemes történelem (1640 – 1849) és Magyarország története (1526 – 1849) tanításához. Tankönyvkiadó, Bp. 1966.
• Történelem a gimnázium III. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp., 1967.
• Tanári kézikönyv a történelem tanításához a középiskolák III. osztályában. Tankönyvkiadó, Bp., 1974.
• Bevezetés a források ismeretébe és a forráselemzésbe. A történeti forrásokat gyűjtő és őrző tudományos intézményekről szóló részt Bak Borbála írta. Szerk. Horányi István. OPI, Bp., 1985.

Irodalom:

• Pesti János: Unger Mátyás: A történelmi tudat alakulása középiskolai történelemtankönyveinkben. Történelemtanítás, 1976. 4. sz. 30-31. l.
• Sz(abolcs) O(ttó): Unger Mátyás (1921–1985). Történelemtanítás, 1986. 2. sz. 12-13. l.
• Glatz Ferenc: Unger Mátyás tanár úr. In: Unger Mátyás emlékkönyv. Bp., 1991.
• Bak Borbála: Unger Mátyás szakirodalmi munkássága. In: Unger Mátyás emlékkönyv. Bp., 1991. 257-296. l.

Evangélikus gimnáziumi tanár, a Magyar Tudós Társaság levelező és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, író és tanár. Féltelkes jobbágyszülők gyermekeként született Vanyolán, Pápától alig néhány kilométerre. (Apja az Eötvös-család jobbágya volt.) A tehetséges gyermeket 1820-ban a magyar lutheránusok fellegvárába, a soproni líceumba íratták be. Máig tisztázatlan körülmények között kellett távoznia onnan 1826-ban. Ekkor, 18 évesen tette első nagyobb útját hazájában, hajón „lecsorgott” Bécstől Zimonyig, s közben – szintén először – megcsodálta Pestet. Ezt követően a bencések győri gimnáziumába került. (A lutheránus jobbágyfi egy évezredes szerzetesrend katolikus tanintézetében!) Győrött két évig tanult, majd bejárta a Balaton környékét, az Adria vidékét, Tirolt és Észak-Itáliát. Életútja következő állomása Pest lett. Beiratkozott az egyetem orvosi karára (itt Bugát Pál tanította), de negyedévesként abba kellett hagynia tanulmányait. Távozása innen legalább olyan rejtélyes, mint Sopronból való elkerülése. 1831-től az újságírásnak és az irodalomnak élt. Írt és szerkesztett. Sőt, ezt tette nagy nyugati külföldi útján is (Németország, Hollandia, Anglia), amikor Lipcsében képes magyar folyóiratot jelentetett meg. Visszatérését követően köz- és szépírói pályája villanásszerű, szinte a petőfis értelemben. 1834 és 1844 között 22 kötete jelent meg nyomtatásban. (Volt olyan, hogy egy évben négy!) És rengeteg kisebb írása, verse, elbeszélése, publicisztikája látott napvilágot. 1837-ben a Magyar Tudós Társaság soraiba választották, 1840-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett. Nagy része volt – Bugát Pállal együtt – a Természettudományi Társulat létrehozatalában, aminek első „titoknoka” (titkára) volt. (Plebejus érzelmeit mutatja, hogy amikor ennek nevébe bekerült a „királyi” jelző, akkor kilépett a társaságból). 1842-ben – ismét akárcsak Petőfi – kocsival és gyalogszerrel bejárta csaknem az egész országot, mely élmény nála is a magyar táj irodalmi birtokba vételével párosult. Ugyanebben az évben indult rövid, de annál jelentősebb tanári pályája. Először a pesti evangélikus gimnáziumban helyettesített, majd elfogadta a szarvasi főiskola meghívását, s 1843-ban annak tanára lett. Nagyhatású előadásait a városi közönség is látogatta. „Erkölcsi beszédei” szabad szellemisége miatt vizsgálat indult ellene, mi közben váratlanul meghalt.

Művei:

• Vajda Péter erkölcsi beszédei (A bécsi kancellária leirata Vajda és az evangélikus egyház ellen) Kiad.: Kemény Gábor. Bp. 1931.
• Vajda Péter válogatott művei. (Halálának 125. évfordulója emlékére) Kiad.: Lukácsy Sándor, bev.: Fenyő István. Veszprém, 1972.

Irodalom:

• Vajda Péter. In: Magyar írók arczképei és életrajzai. Pest, 1858. 141-142. l.
• Kemény Gábor: Vajda Péter emléke…(1808-1846) Köznevelés, 1946. 8. sz. 11-12. l.
• Nádor Jenő: Egy demokratikus nevelő centenáriuma. Embernevelés, 1946. 210-212. l.
• Hanzó Lajos: Vajda Péter. Békéscsaba, 1958.
• Hegedűs András: Vajda Péter pedagógiai nézetei. Pedagógiai Szemle, 1958. 4. sz. 360-375. l.
• Nádor Jenő: Vajda Péter tanítványai között. Pedagógiai Szemle, 1960. 7-8. sz. 649-652. l.
• Miklós Róbert: Vajda Péter életútja. In.: Vajda Péter Tudományos Ülésszak. Pápa-Vanyola. Szerk.: Rácz István és Miklós Róbert. TIT, Bp. 1971. 13-25. l.

Bölcsészdoktor, a Magyar Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) tagja. Kassai, rozgonyi, eperjesi, jénai tanulmányai után Eperjesen tanított.

Főgimnáziumi tanár. A Vas megyei Kiscsömötén született. Középiskolai tanulmányait Kőszegen és Sopronban, egyetemi éveit Budapesten végezte. 1879-ben kapott tanári oklevelet történelemből és földrajzból. Ezt követően katonaként részt vett a Bosznia okkupációjában, majd három évig Budapesten a gyakorlóiskolában, ezt követően Aradon tanított, ahol 1784-ben rendes tanár lett. 1891-ben Budapestre helyezték a II. kerületi főgimnáziumba, ahol 1899-ben miniszteri indítványra dinasztia- és katolikus egyházellenes modora miatt fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene. A vádak alól tisztázták ugyan, de áthelyezték az I. kerületi főgimnáziumba. Ekkor már jelentős tankönyvírói múlttal rendelkezett. Szakcikkeiben a gimnáziumi történelem- és földrajztanítás szorosabb együttműködését szerette volna elérni.

Munkái:

• Vezérfonal a világtörténelemhez. Bp., 1983.
• A magyarok oknyomozó történelme. Bp., 1885., 1888. (2. kiadás)
• A magyarok története a középiskolák alsó oszt. számára. Bp., 1885., 1890. (2. kiadás) 1896. (3. kiadás) 1904. (5. kiadás) 1907. (6. kiadás)
• Világtörténet a középiskolák számára. I. köt. Ókor. Franklin, Bp. 1888.
• Világtörténet a középiskolák számára. II. köt. Középkor és újkor 1648-ig. Franklin, Bp. 1892.
• A tankönyvekről. Bp., 1892. (Különnyomat az „Élet”-ből)
• Világtörténet a középiskolák számára. III. köt. Újkor. Franklin, Bp. 1893.
• A magyarok története és Magyarország a jelenben. Középiskolák alsó osztályai, valamint polgári-, leány- és kereskedelmi középiskolák számára. Bp., 1892. (3. kiadás) 1894. (4. kiadás) 1897. (5. kiadás)
• A magyarok története és Magyarország a jelenben a középiskolák III. és IV. oszt. számára. I-II. köt. Bp., 1900-1901.

Irodalom:

• Sebestyén Gyula: Varga Ottó: Világtörténet a középiskolák számára. III. köt. Újkor. Franklin, Bp. 1893. Magyar Paedagógia, 1893. 162. l.

Főiskolai tanár, történelemdidaktikus. Nyárádon született. 1935-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Gimnáziumtól az ipari tanonciskoláig több helyen tanított: 1935-től a Veszprémi Piarista Gimnáziumban, majd 1938–39-ben a veszprémi és az ungvári tanonciskolában. Ezt követően 1945-ig az érsekújvári gimnázium tanára, de mellette már szakfelügyelő és az Érsekújvári Jubileumi Népfőiskola tanára is volt. 1945 után gimnáziumi tanár Győrött, és szervezője volt az ottani Kovács Pál népi kollégiumnak. 1947–48-ban Celldömölkön gimnáziumot alapított és igazgatott, vezette a Felsőbüki Nagy Pál népi kollégiumot is, sőt a szombathelyi tankerület tanulmányi felügyelője lett. 1948–49-ben a tankerület szombathelyi főigazgatóságán dolgozott, és ugyanott szakérettségis kollégiumot hívott életre, 1950-ben pedig a minisztériumban főelőadóként az új történelemtantervek és útmutatók tervezője – kivitelezője volt. 1951–1972-ig a pécsi tanárképző főiskola tanára, közben a történelem tanszék vezetője is volt. A történelemdidaktikánk nemzetközileg is elismert szakértője, jegyzeteiből, tankönyveiből tanárgenerációk tanultak. Pécsett hunyt el.

Munkái:

• Az általános iskolai történelemtanítás módszertana. I-III. rész. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Bp., 1954.
• Érzelmi nevelés az általános iskolai történelemtanításban. OPI, Bp. 1963.
• A történelemtanítás módszertana. Szerk. Eperjessy Géza. Tankönyvkiadó, Bp. 1965. (Eperjessy Gézával, Filla Istvánnal, Köves Károllyal)
• A történelemtanítás módszertana. Tankönyvkiadó, Bp., 1968.

Irodalom:

• Szabolcs Ottó: Vas Károly: A történelemtanítás módszertana. Bp. 1968. Századok, 1971. 823-825. l.
• Szebenyi Péter: Vas Károly: A történelemtanítás módszertana. Tankönyvkiadó, Bp., 1968. Történelemtanítás, 1969. 3. sz. 23-24. l.
• ~: Vas Károly. Történelemtanítás, 1985. 6. sz. 11-12. l.

Fejér Pál, görög katolikus lelkész fiaként látta meg a napvilágot 1826-ban a Szatmár megyei Tiszabüdön. Három éves volt, amikor Nyírvasváriba költöztek. Itt apja egyben anyanyelvi iskolai igazgató is volt. A család élete alig volt valamivel jobb, mint általában – ahogy a Felvidéken mondták – az „orosz papoké”. 1837-ben a nagykárolyi piarista gimnáziumba került, ahol kiváló tanuló volt. Dicsérték szorgalmáért, gyors és éles eszéért. Barátai, iskolatársai felnéztek rá, de a kegyes atyák is becsülték. A liberális Károlyi grófok jószágigazgatójának is feltűnt a végig színtiszta jelesen tanuló Fejér Pál tehetsége, s anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogatta a tanulni vágyó ifjút, aki előtt így megnyílt a pesti egyetemre vezető út. Itt Horvát István előadásai hatására a történelemnek szentelte magát. Első cikke Horvát Lázár „Honderű”-jében jelent meg. „Életrajzok a magyar előkorból” cím alatt egész sorozatát kezdte történelmünk egyes alakjainak. Legelőbb Szent Erzsébettel foglalkozott. 20 éves volt ekkor. 1848-ig majdnem három évig folytak e tanulmányok az akkori lapokban, az „Életképek”-ben, a „Pesti Divatlap”-ban (Petőfi itt volt segédszerkesztő) és ritkán a fent említett, kevésbé haladó „Honderű”-ben. De írt balladát, ódát, történeti beszélyt, filozófiai értekezéseket, erkölcstani megjegyzéseket is. Ezek javarésze azonban csak kéziratos formában készült, nyomtatásban nem látott napvilágot, s többségük el is kallódott. 1846-tól tanított történelmet Teleki Blanka leánynevelő intézetében, és lett az itt tanuló „kis hölgyek” bálványozott ifjú tanára. 1848 tavaszán az egyetemi szervezkedések egyik vezéreként összekötő kapocs volt az írók és az ifjúság között. A március idusát megelőző napon távozott Teleki Blanka intézetéből, 15-én délután pedig elsőként ő beszélt a Nemzeti Múzeumnál a tömeg előtt. Március 19-én már – Pest város küldötteként – a pozsonyi sétatéren üdvözölte Széchenyit. Az ifjúság körében oly népszerű „jakobinus” igen sokirányú tevékenységet folytatott a pesti forradalom győzelme után: szervezte a nemzetőrséget, tagja volt a Közcsendi Bizottmánynak, s az áprilisban megérkező minisztereket, az első független, felelős magyar kormány tagjait is ő üdvözölte. Júniustól a pénzügyminisztérium titkára lett, majd a toborzásoknál vették igénybe. A szabadságharc elején Kossuth futára volt, majd szabadcsapatot szervezett, s 1849 tavaszától – őrnagyi rangban – ennek a „Rákóczi” alakulatnak lett a parancsnoka. Nem véletlen, hogy az egység zászlóanyai tisztét Teleki Blankának ajánlotta fel. 1849 májusában a nyugat-erdélyi havasokban a vele szemben álló móc lázadók vezérével próbált mindenáron szót érteni, de kelepcébe csalták, s – kicsit Petőfi halálához hasonlóan – a mai napig nem teljesen tisztázott körülmények között júliusban megölték.

Munkái:

• Történeti Névtár. A hazánkban szerepelt nevezetes férfiak és hölgyek élet- s jellemrajzai-, vezéreszmék-, emlékszavak-, népregék- s korképekkel földerítve. Hiteles kútfők nyomán előadja Vasvári Pál. Pesten kiadja Magyar Mihály 112 lapon, 1848-ban.
• Vasvári Pál Válogatott írásai. Szerk. és bev.: Fekete Sándor. Művelt Nép – TIT, Bp. 1956.
• Részletek a Történeti Névtárból. In.: Vasvári Pál Elfelejtett írásai. Szerk.: Danyi Gábor – Kovács Andrásné – Simor András. Táncsics Mihály Gimnázium, Bp. 1985.
• Vasvári Pál: “A márciusi ifjak egyike én valék” (Válogatott írások, levelek, beszédek) Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1988.

Irodalom:

• Thallóczy Lajos: Vasvári Pál s az egyetemi ifjúság 1844-1848/49. Bp. 1882.
• Tamás Ernő: Vasvári Pál – a közíró és történetbölcselő. Literatura, 1938. 6. sz. 101-102. l.
• Fekete Sándor: Vasvári Pál (1826-1849). Művelt Nép Könyvkiadó, Bp. 1951.
• Nagy Balázs: Vasvári Pál történelemfilozófiai nézeteiről. Természet és társadalom, 1956. 3. sz. 130. l.
• Zika Klára: Vasvári Pál emlékezete (”A történelemtanítás célja: hazaszeretet ébresztése a gyermekekben”) = Keresztyén Nevelés, 1995. 4-5. sz. 11. l.
• Katona András: A honszerelem tanára: Vasvári Pál. Módszertani lapok. Történelem, 1997. 4. sz. 8-19. l.

Bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, az MTA igazgatósági tagja. Keszthelyen született. Apját, aki egyszerű szűcsmester volt, korán elvesztette. Szülővárosában járt gimnáziumba, és 1847-ben lépett be a Szent Benedek-rendbe. A teológiát Pannonhalmán végezte, 1855-ben szentelték pappá. Tanár volt 1854–56 között Komáromban, 1856–61-ben Pápán, 1861–69-ig Esztergomban. 1869–85-ig házfőnök és gimnáziumi igazgató Győrött. 1885-ben pannonhalmi főapát, majd 1891-ben esztergomi érsek és hercegprímás lett. Bíborossá 1893-ban nevezték ki. Ugyanezen évben merényletet követtek el ellene, melyből titkára mentette meg. 1894-ben az MTA igazgatósági tagjává választották. 1896-ban a millenniumi ünnep alkalmából rendezett balassagyarmati hálaadó misén remek beszédben köszöntötte a királyi párt és a nemzetet. Ezért elismerést kapott. (A Ferenc József-rendet és a Szent István-rend nagykeresztjét már az évtized elején elnyerte.) Esztergomi érsekként sokat tett egyházmegyéje tanügyének fejlesztése ügyében a kisdedóvástól a gimnáziumi nevelésig, a neveltek és nevelők érdekében egyaránt.

Munkái:

• Világtörténelem katolikus tanodák számára és magánhasználatra I-III. köt. Pest, 1863., 1869. (2. kiadás)
• Történelmi atlasz. Bp., 1873.
• Történelem rövid vázlatban alsóbb osztályok számára. Győr, 1870.
• Történelmi életrajzok. Az ifjúság számára. Bp., 1892. (2 kiadás) 1906. (3. kiadás)
• Világtörténet III. köt. Új-kor a középiskolák számára. Lampel, Bp., 1892. (4. kiadás) 1896. (5. kiadás)
• Világtörténelem a középiskolák számára. I. kötet. Ókor. Lampel, Bp. 1889. (7. kiadás) 1882. (8. kiadás) 1895. (9. kiadás) 1899. (10. kiadás) 1910. (12. kiadás)
• Világtörténelem II. köt. Ó-kor (III. korszak) Középkor. A középiskolák számára. Lampel, Bp., 1889. (5. kiadás) 1892. (6. kiadás) 1897. (7. kiadás) 1902. (8. kiadás)
• Történelem. A középiskolák III. osztálya számára. Lampel, Bp., 1901. (4., átdolgozott kiadás)
• Történelem 2. r. A középiskolák IV. osztálya számára. Lampel, Bp., 1901. (4. kiadás)
• Világtörténelem III. köt. A középiskolák részére. Lampel, Bp., 1904. (6. kiadás)
• Világtörténelem II. köt. Középkor (476-1492) és újkor (1. r. 1492-1648) a középiskolák számára. Lampel, Bp., 1910. (9. kiadás) (Átdolgozta: Németh Ambrus)
• Világtörténelem III. köt. Újkor (1648–1789) és legújabb kor (1789-től napjainkig) a középiskolák számára. 1912. (7. kiadás) (Átdolgozta: Németh Ambrus)

Pedagógus, a neveléstudományok kandidátusa. Az Alsó-Fehér megyei Tövis szülötte, mely település akkor már Romániához tartozott. 1949-ben a szegedi tudományegyetem Apponyi Albert Kollégiumában szerzett tanári oklevelet. 1953-tól a Központi Pedagógiai Továbbképző Intézetben dolgozott, majd 1959-től a Pedagógiai Tudományos Intézet munkatársa volt. 1962-től az Országos Pedagógiai Intézet történelem tanszékének docense, majd – miután 1966-ban kandidátusi tudományos fokozatot szerzett – 1969-től főiskolai tanára. 1963–72-ig a Pedagógiai Szemlét szerkesztette, majd haláláig az MTA Pedagógiai Kutatócsoportjának volt a főmunkatársa. Az MTA Pedagógiai Bizottsága didaktikai-metodikai albizottságának elnöke volt. A történelem tantárgy-pedagógiája csupán egyik érdeklődési területe volt, de itt is nagyot alkotott. A történelemtanítás módszertanának pedagógiai alapjait tárgyaló munkája a mai napig alapmű, kísérletei pedig előkészítették az 1970-es 80-as évek szervezett próbálkozásait.

Munkái:

• Kísérletek a történelemtanítás köréből. OPI, Bp. 1964.
• A történelemtanítás módszertanának pedagógiai alapjai. Tankönyvkiadó, Bp., 1968.

Irodalom:

• Bellér Béla: Veress Judit: A történelemtanítás módszertanának pedagógiai alapjai. Bp., 1969. Századok, 1970. 754-757. l.
• Vas Károly: Veress Judit: A történelemtanítás módszertanának pedagógiai alapjai. Tankönyvkiadó, Bp., 1969. Történelemtanítás, 1969. 4-5. sz. 58-59. l.
• Bodó László: Veress Judit. Pedagógiai Szemle, 1977. 1. sz. 80. l.
• Kronstein Gábor: A szólista halála. Pedagógusok Lapja, 1977. 3. sz. 5. l.